Hirdetés
Magyarország

Szoros csatában verte a Szekszárd a TFSE gárdáját



:

:

Hirdetés

A 7. forduló rangadóján az Atomerőmű KSC Szekszárd végig kiegyenlített csatában 81-79-re múlta felül a TFSE gárdáját.

A Szekszárd villámrajtot vett és 7-0-s előnybe került a mérkőzés elején. Ezt követően az első negyedben őrizte a magabiztos vezetést a házigazda. 10 perc után 21-12 állt az eredményjelzőn. Egy negyed alatt 14-ből 8 mezőnykísérlete sikeres lett a szekszárdi csapatnak. A második szakaszt is hasonló hatékonysággal kezdte Zeljko Djokic együttese, a legnagyobb különbséget 29-12-nél jegyezhettük fel. A következő négy percben azonban mindössze egy Studer Ágnes tripla gyarapította a hazai pontok számát. A TFSE ezt igyekezett kihasználni. A fővárosiak kosárcsendjét Süle Krisztina törte meg és egészen 32-25-ig felzárkóztak ezen időszak alatt. A folytatásban kiegyenlített küzdelem jellemezte a találkozót, mely során a félidőre egy pontra olvadt a szekszárdi előny.

Fotó: Atomerőmű KSC Szekszárd

A 36-35-ről induló harmadik szakaszban sem változott a játék képe: fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. A TFSE legnagyobb előnyét 52-47-nél regisztrálhattuk, de a folytatásban 9-0-val fordított a KSC. Erre a futásra építve pedig a harmadik etap végén 61-55-re mentek Sruder Ágnesék. Ezt a szakaszt Ivana Dojkic hármasa zárt, aki ekkor már 15 pontnál járt. A negyedik negyedben a TFSE triplákkal igyekezett a lépést tartani, sőt 68-67-nél még a vezetést is átvette. Ekkor 5 perc volt hátra a találkozóból. Hullámzó küzdelem alakult ki, ahol KSC előbb bemutatott egy 9-0-s szériát, amivel 76-68-ra módosította az állást. A TF  azonban válaszul jó távoli dobásokkal újra esélyt teremtett magának. Másfél perccel a vége előtt 76-74-nél teljesen nyílt lett a végjáték. A KSC Ruzickova 2+1-es megoldásával ismét lépéselőnybe került, de a TF-nek még 80-79-nél is mutatkozott esélye a bravúrra, fordítani viszont már nem tudott.

Eredmény

Atomerőmű KSC Szekszárd – TFSE-MTK 81-79 (21-12, 15-23, 25-20, 20-24)

Legjobb dobók

Atomerőmű KSC Szekszárd: Erica McCall 20, Ivana Dojkic 19/3, Marie Ruzickova 15.

TFSE-MTK: Bernáth Réka 21/15, Chanise Jenkins 18/12, Süle Krisztina 15/9.

Statisztika

Hirdetés