Hirdetés
Archivum

Szoros meccsre sem volt esélye a Sopronnak



:

:

Hirdetés

Isztambulban, a világsztárokat felvonultató Fenerbahce otthonában lépett pályára a Sopron. Székely Norbert együttese 8 perc alatt 17 pontos hátrányba került, melybõl a mérkõzés folyamán már nem is tudott faragni. A 89-72-es vereség papíron teljesen vállalható, ugyanakkor a magyar együttesnek momentuma sem volt.

Féltettük a szerdai találkozótól a Sopront, mivel az idei EuroLiga egyik olyan helyszínére látogattak, ahol a vendégcsapatoknak várhatóan nem sok babér terem. A Fenerbahce az elmúlt két VB legértékesebb játékosával és a világ legjobb nõi kosárlabdázójával a soraiban a sorozat egyik esélyesének számít, így elsõsorban nem is a gyõzelmet, hanem a tisztes vereséget és néhány szép megoldást várhattunk a magyar együttestõl.

Sajnos bekövetkezett az, amitõl a soproni hívek tartottak. A Fenerbahce lerohanta Honti Katáékat, így 1 perc 14 másodperc alatt 7-0-ra húzott el a házigazda. A magyar együttesnek védekezésben esélye sem volt tartani a sztárokat, a különbség ennek megfelelõen pedig gyorsan nõtt. 3 és fél perc után 16 – 6-nál már az idõkérés eszközéhez kellett nyúlnia Székely Norbertnek. Hiába kaptak azonban instrukciókat a lányok, ez nem változtatott a játék elkeserítõ képén. 7 perc után 27-10 állt az eredményjelzõn, miközben azt állapíthattuk meg, hogy helyenként más sportot ûznek a küzdõ felek. Szerencsére a játékrész utolsó másfél percére sikerült valamelyest rendezni a sorokat, így a negyed végére 31-21-re csökkent a hátrány.

A második etapban 33 – 25-ig kifejezetten szépen tartotta magát a soproni hölgykoszorú, sõt még arra is volt esély, hogy tovább csökkenjen a differencia. Ekkor azonban ismét megrázták magukat a törökök klasszisai és egy 10-0-s rohanással, 43 – 25-nél végleg eldöntötték a találkozó sorsát. A félidõ elõtti utolsó percek kísértetiesen hasonlítottak az elsõ negyed hajrájára, Amber Holt agilis játékának köszönhetõen 49 – 37-re felzárkóztak a megilletõdött vendégek. Ezúttal azonban nem adta le elõnyét a helyenként fegyelmezetlen hazai alakulat, így 54-37-es állás mellett vonultak pihenõre a csapatok.

A harmadik szakaszra úgy futottak ki a hölgyek, hogy mindenki tisztában volt a végeredménnyel. Ennek megfelelõen nem alakult ki éles küzdelem. Hazai részrõl a mindig aktív Taurasi erõltette még a kosárlabdázást, míg a társai rutinból tartották az eredményt. Eközben a Sopronnak semmi sem sikerült, a gyenge védekezést csak a támadójáték múlta alul. Állandósult a 20 pont környéki különbség és ekkor úgy nézett ki, hogy ez mindkét gárdának megfelelõ. A Fenerbahce minimális energia befektetéssel haladt az újabb gyõzelem felé, míg a Sopronnak legalább sikerült tartania a vállalhatónak tekinthetõ eredményt.

A 75 – 56-ról induló utolsó negyedben már teljesen leült a találkozó és mindenki a lefújás pillanatát várta. Rátgéber László alakulata látványosan visszavett, így ezt a szakaszt 14-16-ra hozta a magyar csapat. A vége 89-72 lett. Az eredmény egyértelmûen a Sopronra nézve hízelgõ, igazából pár perc minõségi kosárlabdával aratott sima gyõzelmet a Fenerbahce.

A hazaiaktól a 26 pontig jutó Diana Taurasi remekelt, de Ivana Matovics (20 pont) és Penny Taylor (16 pont, 12 lepattanó) is ízelítõt adott a tudásából. Pályára lépett a kisebb megfázással küzdõ Vajda Anna is, 11 perc alatt 2 pont és 2 lepattanó került a neve mellé. A Sopronból McCoughtry (19 pont) és Krivacsevics (14 pont) dicsérhetõ, illetve az elsõ félidõért Amber Holt.

Eredmény


Fenerbahce –MKB-Euroleasing Sopron 89–72 (31–21, 23–16, 21–19, 14–16)

Hirdetés