Hirdetés
Archivum

Szorossá tette a végjátékot a Gyõr



:

:

Hirdetés

Izgalmasan alakult a Sopron gyõri vendégjátéka. Tapodi Péter együttese ezúttal nem összeomlott a negyedik negyedben, hanem feltámadt. A harmadik szakasz felénél már 41-51-nél, 10 ponttal jártak elõrébb a világbajnok McCoughtry vezette soproniak, de jó ütemû triplákkal a házigazda fel tudott zárkózni. A vége 70-72 lett.

Az elõjelek alapján éles csatát ígért a Sopron és a Gyõr összecsapása, bár a papírforma Székely Norbert együttesének sikerét vetítette elõre. Hullámzó mérkõzést láthatott az elsõ negyedben a gyõri Magvassy csarnokban összegyûlt 500-600 nézõ. A betegsége ellenére pályára lépõ Carson és Semsei pontjaival a hazaiak léptek el 5-0-ra, majd 10-12-nél a Sopron vezetett és Tapodi Péternek idõt kellett kérnie. Az elsõ 10 perc végjátékában 7-0-s futással visszavette a kezdeményezést a hazai alakulat és Vida, illetve Carson pontjai után 22-18-as állás mellett vonultak pihenõre az együttesek.

A második negyed elején nagyon bekezdett a Gyõr, elõbb Kublina percei után húztak el 28-20-ra, majd Semsei remek megmozdulásai után 33-24 is állt az eredményjelzõn. A hazaiak úgy remekeltek, hogy már a szakasz elején összeszedte 4.(!) személyi hibáját Abi Olajuwon. Tapodi Péter együttese azonban nem tudta tartani végig az iramot, Angel McCoughtry villanásai után 2 perccel a nagyszünet elõtt 33-35-nél már a Sopron járt elõrébb.

A 36-37-rõl induló harmadik negyedben érvényesülni látszott a papírforma. 41-41 után McCoughtry vezetésével egy 10-0-s futást produkált az EuroLigás hölgykoszorú. Ezekben a percekben, fõleg 41-51-nél meg lett volna a lehetõsége Székely Norbert együttesének, hogy eldöntse a rangadó sorsát. Ezzel azonban nem élt a tavalyi ezüstérmes, így Djelmis és Semsei triplái után a játékrész végére 52-56-nál visszatért a meccsbe a Gyõr.

A negyedik szakaszban kiélezett csata folyt a pályán. 62-64-nél Székely Norbertnek idõkéréssel kellet belenyúlnia a találkozó menetébe. A soproni mester remek tanácsokat adhatott, lányai két gyors kosárral 62-68-ra léptek el. A végjátékba, 64-72-vel, 8 pontos vendég vezetéssel fordultak a csapatok. Ekkor Carson még bravúros megoldásokkal közelebb vitte társait a megyei riválishoz, de a Gyõr fordítani már nem tudott. A lefújás pillanatában 70-72 állt az eredményjelzõn. Ezzel a Gyõr elszenvedte második vereségét is a bajnokságban, a Sopron pedig a szegedi baki után megnyerte elsõ fontos meccsét a magyar porondon is.

A gyõztes csapatból McCoughtry (20 pont) és Holt (19 pont) remekelt, de figyelmeztetõ jel lehet a Hûség városában, hogy a kispadról csupán négy pont érkezett. A gyõrieknél Carson (17 pont) és Kublina (14/12 pont) mellé hiába nõtt fel Semsei is, így sem tudták behúzni a találkozót.

Eredmény

Seat-Lami-Véd-Gyõr–MKB-Euroleasing Sopron 70–72 (22–18, 14–19, 16–19, 18–16)

Hirdetés