Hirdetés
Európa

Szuperkupa hétvége Olaszországban

Hirdetés

A hétvégén Schio ad otthont az Olasz Szuperkupa Final Four-nak. Idén ugyanis újítottak Olaszországban és egy négycsapatos torna keretében döntenek a Szuperkupa sorsáról.

Fotó: Facebook.com/legabasketfemminile

Amíg a nagy nemzeteket tekintve a a spanyol Szuperkupa, a francia Match des Champions vagy éppen a török Elnöki Kupa komoly közönséget, nagy rangot vívott ki magának. Addig Olaszországban a Szuperkupa az utóbbi években veszített a presztízséből. Ezt kívánják ezzel az újítással és négy csapat bevonásával helyreállítani. Ráadásul a cél azonos az összevont nyitó fordulóval, a szurkolói érdeklődést is fokoznák a női kosárlabda iránt.

A Szuperkupa négyes döntőn a bajnok Famila Schio és a kupagyőztes Passalacqua Ragusa mellett az Olasz Kupa fináléját elveszítő Allianz Geas, illetve az Euroliga főtáblájára felkerülő Umana Reyer Venezia alkotja a mezőnyt. A bajnokságból eddig két forduló ment le Olaszországban és az erőviszonyoknak megfelelően ez a négy gárda még nem veszített. Érdekes csatákra lehet számítani, mely így október közepén értékes erőfelmérő is lesz ezen alakulatok számára.

Menetrend

Elődöntők – október 12., szombat

17:30 Passalacqua Ragusa – Allianz Geas

20:00 Famila Wuber Schio – Umana Reyer Venezia

Döntő – október 13., vasárnap – 19:30