Szurkolói információk a DVTK – Olympiacos mérkőzés előtt
:
:
Ahogy arról korábban beszámoltunk: az Európa Kupa rájátszás első körének első mérkőzésén az Aluinvent DVTK csütörtökön 18 órától Kazincbarcikán fogadja a görög Olympiacos-t.
A két csapat nem először találkozik idén, mivel a görögök szeptemberben két felkészülési találkozón már vendégeskedtek a DVTK-nál. Azokat az összecsapásokat tekintve szeptember 13-án a DVTK 71-67-re verte az Olympiacos-t. Az volt Cyesha Goree emlékezetes 30 pontos meccse. Egy nappal később 75-69-re sikerült legyőzni a nagy nevű riválist. Akkor Goree 26 pontot ért el, míg Maja Skoric 17 egységig jutott.
Szeptemberben felkészülési találkozókat vívtunk a görög csapat ellen, de azokból nem lehet kiindulni, hiszen a gyakorlást és a játékosok kipróbálását szolgálták. A holnapi meccs és a januári visszavágó teljesen más jellegűek lesznek. Mindkét csapat tovább akar jutni. Két mérkőzésünk van hátra az éven, az EK-meccsen kívül a TFSE ellen is játszunk még egy bajnokit vasárnap. Ezekből a holnapi mérkőzés lesz a nehezebb, hiszen gyakorlatilag mi is idegenben játszunk, de a célunk egyértelműen a továbbjutás.
– fogalmazott az Aluinvent DVTK hivatalos honlapján Cziczás László, vezetőedző.
A boon.hu tájékoztatása szerint a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpont szakhatósági bejárására kedden került sor. Mindent rendben találtak, így összesen 768 néző tekintheti meg a helyszínen az összecsapást.
A beléptetés rendjéről az alábbi felhívást tette közzé a helyi lap: “a mérkőzést ingyen lehet megtekinteni, és a lelátón a helyek az érkezés sorrendjében foglalhatók el. A kapukat egy órával a meccs kezdése előtt, vagyis 17.00-kor nyitják meg, a bejáratnál az érdeklődők regisztrációs jegyeket vehetnek át. A klub bérletesei számára külön helyet tartanak fent, a rendező klubnak viszont az a kérése, hogy akinek éves belépője van, az legkésőbb 10 perccel a kezdés előtt foglalja el az ülőhelyét, mert ezt követően „felszabadítják” az esetlegesen üresen maradt székeket.”