A hazai csapat hullámzó mérkőzésen, erős második félidővel szerezte meg a győzelmet a Dávid Kornél KA ellen, zsinórban tizenhét elvesztett találkozó után....
Tursics Krisztián tanítványai az első félidő után még hátrányban voltak, a térfélcsere után azonban tudtak váltani, és végül behúzták a győzelmet. Bekezdett...
A DKKA ellen folytatta szereplését a Sopron a bajnokságban, amely legutóbbi veresége után közel száz pontot dobva szerezte meg a győzelmet. 10-0-s...
Csütörtökön felkészülési mérkőzésen fogadta a B-csoport küzdelmeire készülő DKKA együttese a Young Angels Kosice gárdáját. Nagy csatában a kassaiak 77-75-ös győzelmet arattak....
A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia női amatőr csapata nagy átalakuláson ment keresztül a nyáron. A sok érkező játékos mellett vezetőedzői poszton régi-új...
Véget ért Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia leány csapataink szezonja, ennek apropóján pedig a női szakág vezetőjével, Gáll Tamással készített interjút az intézmény...
A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia a hivatalos honlapján arról adott tájékoztatást, hogy új munkacsarnok építésére kapott támogatást.
Hagyományaihoz híven, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia az idei évben is szeretne karitatív módon segíteni. Az intézmény jótékonysági felhívást tett közzé.
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Honvéd Sportegyesület államilag akkreditált Kosárlabda Akadémiája és a Dávid Kornél nevével fémjelzett székesfehérvári Kosárlabda Akadémia.
Hétfőn négy helyszínen is kezdetét vették a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia nyári táborai - adta hírül az intézmény hivatalos honlapja.