Bár Völgyi Péter együttese az első negyed végén még eggyel vezetett, a folytatásban átvette az irányítást, és fokozatosan növelte a különbséget a...
Bár a miskolci csapat végig üldözte ellenfelét, és vezetett is, a mérkőzést a Basket Landes nyerte. A vendég Landes kezdte jobban a...
A miskolciak három negyeden keresztül látótávolságban voltak a Valencia elleni mérkőzésen, de az utolsó tíz percben eldöntötte a találkozót a spanyol csapat....
A Galatasaray ellen nem volt esélye a magyar csapatnak, amely a negyedik helyen zárta a csoportját, és az Európa Kupában folytatja a...
Az első játékrészben még fej-fej mellett haladtak a felek, a nagyszünetre azonban kezdet eltávolodni a Diósgyőr, amely a második félidőben egyértelművé tette...
A magyar bajnok harminc percnyi játék után még két ponttal vezetett az olasz Beretta Famila Schio elleni Euroliga-találkozón, azonban a negyedik etapban...
A magyar csapat bő egy félidőn át tartotta a lépést a franciákkal, ám a harmadik etap második felében olyan hátrányt szedett össze,...
Bár a magyar együttes sokáig jól tartotta magát, végül érvényesítette erőfölényét a Juhász Dorkával felálló török sztárcsapat. Soproni kosárral indult a mérkőzés,...
Bár ezúttal bő egy félidőn át látótávolságban tudott maradni Olaszországban a Beretta Famila Schio vendégeként a Sopron Basket, a mérkőzést megérdemelten nyerte...
Gáspár Dávid tanítványai egy negyed után még bízhattak a jó kezdésben, a második etapban azonban ellépett a Flammes Carolo Basket, és onnantól...