A hétvégén rendezték EWBL 2021-es négyes döntőjét. A trófeát a Horizont Minszk hódította el.
Szombaton rendezték a harmadik számú európai kupasorozat minszki négyes döntőjének elődöntőit. A Horizont Minszk és a Nika Siktivkar vívta ki a fináléba...
A harmadik számú európai kupasorozat az EWBL a négyes döntőjéhez érkezett. Minszk mellett mérik össze az erejüket a csapatok. Ahogy arról korábban...
Hivatalossá vált, hogy 2021. április 3-án és 4-én Fehéroroszágban Minszk mellett Maladzecsna (Mołodeczno) város ad otthont az EWBL négyes döntőjének.
Az EWBL sorozat a 2020/2021-es szezontól immár a FIBA által elismert nemzetközi kupaként kerül megrendezésre. Az EWBL honlapján megjelent közlemény kiemeli, hogy...
Az EWBL 2020/2021-es kiírásáról döntöttek. Két csoportban 14 gárda vesz részt a sorozatban. Magyar csapat idén nincs az indulók között. Ezúttal hét...
A nemzetközi sorozatok közül az EWBL 2020/2021-es szezonjának előkészítését is megkezdték.
Múlt héten még csak a brnói Final Four elhalasztását jelentette be az EWBL versenybizottsága. Hétfőn azonban kimondták, hogy vége a szezonnak és...
Elhalasztották az EWBL négyes döntőjét. Csehországban a kormány csütörtökön a koronavírus terjedése miatt szükségállapotot hirdetett ki.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a hétvégén a Pöstyénnel lett teljes a brnói EWBL Final Four mezőnye. A szervezők véglegesítették a menetrendet.