A rájátszás második körének első mérkőzésén a pasarétiek a félidőig jól tartották magukat, ám a térfélcserét követően Tursics Krisztián együttese tudott előrelépni,...
A hazai csapat hullámzó mérkőzésen, erős második félidővel szerezte meg a győzelmet a Dávid Kornél KA ellen, zsinórban tizenhét elvesztett találkozó után....
Az első negyedben futás futást követett, a második felvonástól kezdve azonban végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A végjátékban a vendégek voltak...
A vendégek ötven százalékos találati aránnyal értékesítettek tizenhét hárompontost, ezzel pedig megalapozták az újabb győzelmet a play-outban. Ács Luca kosarával a Győr...
Bár az első negyed még szorosan alakult, a CEKK fokozatosan távolodott a szigetszentmiklósiaktól, és végül magabiztos győzelmet aratott. Thurman triplájával a BKG...
A Csata TKK elleni párharc visszavágóján korán nagy előnyt épített ki a vendég csapat, ám Tursics Krisztián együttesét ez nem törte meg,...
Bár még a harmadik negyed elején is mindössze két ponttal járt előrébb Zseljko Djokics együttese, ezután megrázta magát a baranyai gárda, és...
Völgyi Péter együttese már a mérkőzés elejétől kezdve dominált, és összességében könnyed győzelmet aratott a Vasas Akadémia ellen a bajnoki negyeddöntő első...
A bajnoki címvédő kilencven pont felett dobva nyerte meg a rájátszás első mérkőzését a Csata TKK ellen. Lassan érték el az üzemi...
A miskolci együttes jól kezdte a találkozót, ám az első negyed végén már a soproniak álltak minimális különbséggel jobban, az itt megszerzett...