A Frangepán utcai református templomban vettek végső búcsút az MTK örökös bajnokától, Krizsánné Hegedűs Györgyitől - adta hírül az MTK hivatalos honlapja.
Hétfőn jelentette be az ELTE-BEAC Újbuda, hogy szerződtette Koch Dórát. Az ANB Piros csoportjában szereplő MTK-Budapest csapatában kiváló szezont teljesítő játékost kérdeztük...
Az MTK hivatalos honlapján Nagy Dóra beszélt a klub terveiről.
Megtartotta az MTK Budapest női kosárlabda-szakosztálya a szokásos szezonvégi táborát. Az eseményről a klub honlapja számolt be.
Az MTK Budapest hivatalos honlapja Pál Szandrával készített interjút.
Több mint kilenc hónapos kihagyás után újra pályára léphetett Wéber Fruzsina, akinek tavaly az idény végén elszakadt az Achilles-ina
Az MTK hivatalos honlapján a születésnapján ünneplő Koch Dórát kérdezték a mindennapjairól.
A Google Classroom segítségével digitálisan zajlik a képzés az MTK utánpótlásánál. A klub hivatalos honlapja erről a munkáról közölt összeállítást.
Életének 82. évében elhunyt Krizsánné Hegedűs Györgyi 66-szoros válogatott, BEK-bronzérmes kosárlabdázó. Haláláról volt csapattársa tájékoztatta az MTI-t.
A fővárosi együttes 10 győzelemmel és 9 a 7. pozíciót foglalta el az ANB Piros csoportjának tabelláján, amikor az MKOSZ befejezettnek nyilvánította...