Hirdetés
USA

Tamara Moore az egyetlen női vezetőedző az egyetemi versenyrendszerben a férfiaknál



:

:

Hirdetés

Újabb történelmi edzői kinevezés érkezett az Egyesült Államokból. A napokban lett hivatalos, hogy a Mesabi Range College vezetőedzője Tamara Moore lesz. A Minnesota Lynx, a Phoenix Mercury, a New York Liberty és a Los Angeles Sparks egykori játékosa az egyetlen aktív női vezetőedző a tengerentúlon az egyetemi, főiskolás férfi versenyrendszerben.

Most rajtam a sor, hogy megmutassam, a nők ugyanolyan felkészültek, mint a férfiak a vezetőedzői posztra.

– fogalmazott az ESPN-nek Moore, aki szerint az edzők között a nemek alapján nem szabad különbséget tenni. “Még a kérdést sem értem. Az eddigi eredményeim magukért beszélnek.” – tette hozzá.

Tamara Moore előtt az NJCAA versenyrendszerében mindössze egy női vezetőedző volt, Kerri-Ann McTiernan, aki a Kingsborough Community College fiú csapatát irányította. Moore viszont az első afroamerikai női vezetőedző a rendszerben.

Számomra ez a helyzet nem új. Mindig is törekedtem arra, hogy egy kicsit előrébb vigyem a játékot. Ha megnézzük azt a generációt, akikkel vagy akik ellen játszottam a pályafutásom során, mint Becky Hammon, Teresa Weatherspoon és Swin Cash, akkor ők komoly ajtókat nyitottak meg. Azok a nyitott ajtók tették lehetővé, hogy én ezt az ajtót is kinyithassam.

– összegzett Tamara Moore, aki az egyetemi éveit a Wisconsin színeiben töltötte. 2002-ben a draft 15. kiválasztottja volt és összesen hét WNBA-ban csapatban szerepelt mielőtt tengerentúli karrierbe vágott volna. Az edzői karrier mellett üzletasszonyként is igyekezett érvényesülni a sportágban.

Fotó: WNBA

Hirdetés