Tanulságos visszajelzés, hogy hol tartunk egyénileg és csapatszinten – interjú Laczka Miklóssal

Folytatjuk a nyári utánpótlás versenyekre, válogatott programokra történő visszatekintő sorozatunkat. A 2010-es és a 2009-es nemzeti csapataink, illetve az U16-os válogatott után a negyedik részben az U18-as válogatott következik. Laczka Miklós vezetőedzővel tekintettük át a portugáliai Európa-bajnokság tapasztalatait.

Ambivalens érzésekkel kérdezlek, hiszen az U18-as válogatottunk érte el a legjobb helyezést nyáron a FIBA utánpótlás Európa-bajnokságait nézve. Sőt, továbbmegyek: bármiben hatodik legjobbnak lenni Európában egy óriási dolog, de közben a kitűzött cél, a top5 és a VB-szereplés nem lett meg. Félig üres vagy félig tele a pohár?

Nagyon nehéz megítélni ebből a szempontból ezt a tornát. A célkitűzésünket nem értük el, de én is azt mondom: hatodiknak lenni egyáltalán nem szégyen.

Ugyanez a kettősség megvan a meccseinket nézve is. A csoportban nem olyan teljesítményt nyújtottunk, mint amire számítottunk. Ezt követően nehezebb helyzetből kellett bekerülni a legjobb nyolc közé és azt az akadályt sikerrel vettük. Az olaszok ellen sokáig emlékezetes nyolcaddöntőt vívtunk, ami nagyon magas pontja volt a tornának. Ezek is olyan ellentmondások, amik jellemezték az egész Európa-bajnokságot.

Az ellentmondás a VB-kvalifikáció szempontjából végül döntőnek bizonyuló 5. helyért vívott meccs során is megfigyelhető. Nyolc ponttal vezettünk a végjátékra ráfordulva és mégsem értük el a kitűzött célt. Ezért nehéz értékelni, mert közel voltunk, de közben mégis látja az ember, hogy mik vezettek odáig, miért nem sikerült.

Számomra azért speciális a csapat helyzete, mert kifejezetten kedvező előjelekkel utaztatok az Eb-re. Sorozatban 11 mérkőzést nyert az U18-as válogatott a májusi soproni tornát is beleszámítva és tényleg mindenki bizakodva tekintett előre.

Nem tudom így utólag megmondani, hogy ez esetleg probléma volt-e. Alapvetően azt gondolná az ember, hogy nem. Pozitívak voltak az előjelek csapategységben, hozzáállásban és abban is, hogy taktikailag hova tudtunk eljutni. Az előjelekhez képest azonban valami egészen mást tapasztaltunk az Európa-bajnokság elejétől.

Akár a taktikát nézve, olyan dolgokat nem tudtunk megfelelően megvalósítani, amiket hetekkel az Európa-bajnokság előtt megcsináltunk, ha nem is éles, de mégis mérkőzés-szituációban komoly ellenfelek ellen. Ez az, aminek az okait mind a mai napig nem tudtuk feltárni, de biztosan mentális tényezőkkel, a koncentrációval, illetve a megfelelő dolgokra való odafigyeléssel függ össze.

Hasonlóak a tapasztalataink a csapategységgel kapcsolatban. Egészen más dinamikája volt a csapatnak és más mentalitás jellemezte az Európa-bajnokságon, mint a felkészülés során.

Utánpótlásban még része a játéknak a nagyobb hullámzás, de az esetetekben az átlagosnál talán nagyobbat figyelhettünk meg, akár az olaszok elleni fordításra, akár a nagyobb előnyből elveszített összecsapásokra gondolva. Te hogy látod ezt a kérdést?

Így van, mindkét oldalán voltunk ennek a történetnek. Ez összefügg az előzőekben elhangzottakkal, hogy mennyire tudtunk koncentrálni a feladatra és mennyire voltunk élesek. A felkészülés vége felé talán lehetett érzékelni a jeleket, hogy ebben egy kicsit visszaeshet a csapat. Nem tudtuk fenntartani a szükséges állapotot végig, illetve néhány helyzetre nem megfelelően reagáltunk.

Megint azt interjú kiindulópontjának számító kettősség jön elő. Egy Európa-bajnoki 6. helyezett válogatottról beszélünk, de kikívánkozik belőlem: a realitásokhoz képest előzetesen többet láttunk bele ebbe a tornába?

Valahol van az egésznek egy ilyen tapasztalata és ez igaz játékosra, edzőre, illetve minden stábtagra egyaránt. Rengeteg összetevő megvolt ebben a csapatban a sikeres, eredményes szerepléshez, de bizonyos dolgok hiányoztak.

Ez egy jelzés, hogy a nagyobb siker nem jön könnyen. Mindig magas szinten koncentrálni kell az elérése érdekében, illetve olyan szinten kell szem előtt tartani a célt, ahogy egyébként néhány alkalommal ezt meg is tettük.

Minden edzőt arra kérek, hogy kicsit statisztikázzunk is. Én most csak két adatot hoznék, a harmadik legkevesebb szerzett pont és a harmadik legtöbb eladott labda szerepel a csapat neve mellett. Ez mit mutat számodra?

Ehhez a két adathoz rengeteg minden hozzáköthető. A támadójátékunk abban a formában, amit elterveztünk, nem működött. Nem ez látszódott a felkészülés alatt, úgy nézett ki, hogy egyre jobban összeáll. Az Európa-bajnokságra megérkezve viszont azt tapasztaltuk, hogy többet hibáztunk bele, mint az edzőtábor második-harmadik hetében. Nálam ez a koncentráció és az élesség hiánya.

Az eladott labdákra vonatkozó rész pedig arról árulkodik, hogy a fizikális játékra, a test-test elleni kontaktusokra nem megfelelően reagálunk. A lepattanók megszerzésében is kijön ez, hogy mennyi támadólepattanót engedünk az ellenfelünknek. Ugyanúgy ennek a keménységnek a hiánya jelenik meg abban, hogy test-test elleni kontaktus ellen hogyan hajtunk végre alapvető támadótechnikai elemeket. Tehát, hogyan vezetünk labdát, passzolunk, dobunk, illetve mennyire vagyunk képesek testi kontaktussal befejezni a gyűrű közelében.

Általánosságban mennyire tudunk agresszív védekezés mellett koncentráltak maradni. Az ilyen szituációkra adott reakcióink messze elmaradtak attól, ami ezen a szinten szükséges, elégséges. Mondhatjuk, hogy mi kevésbé szeretjük ezt a stílust, de az európai mezőnyt ez jellemzi és ebben az esetben alkalmazkodni kell.

A nemzetközi trendeket figyelve milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?

Voltak olyan csapatok, amelyek egyszerű koncepcióra építettek és azon belül adtak szabadságot a játékosaiknak. A finnekre, a belgákra, az izraeliekre is ez a jellemző. Az is látszódik, hogy ezen a szinten az agresszív, fizikális védekezés az elsődleges és az dominál. Szinte minden csapatnál sok jó egy-egyben támadó és védekező játékos van. Erre jobban épít a nemzetközi mezőny, mint, amit mi képviselünk.

Ami szembetűnő volt, hogy a csapatok miként szervezik meg a támadólepattanók megszerzését és ezzel összefüggésben a tranzíciós védésüket. Sok olyan válogatottat láttunk, akik rendkívül fontos taktikai elemként tekintettek a támadólepattanók megszerzésére és ezáltal jól is teljesítettek ebben. Kulcsszituációkban nekünk problémát jelentett, hogy a szabad labdákat milyen keménységgel és elánnal szerezzük meg. Ez szintén olyan terület, amiben lehet fejlődni.

Sok komoly egyénisége van ennek a korosztálynak. Ami egyértelműen megmutatkozott, hogy a két kiemelkedő csapaton, a spanyolon és a francián kívül, borzasztó homogén a mezőny, a harmadik helytől kezdve bárki megverhet bárkit egy adott napon.

Keretbe is foglaljuk a beszélgetést. Ennek a homogén üldözőmezőnynek ezzel a hatodik hellyel stabil tagja válogatottunk, aminek az értékét nem szabad lebecsülni.

Bőven tagja ennek a mezőnynek! Sőt, az, hogy egy ilyen Európa-bajnokságon 6. helyen végzünk és nem vagyunk maradéktalanul elégedettek, egy jó hozzáállás. A sikereinknek, a jó mérkőzéseknek és a jó egyéni teljesítményeknek is kell örülni. Nem szabad túl negatívan látni a helyzetünket.

Inkább egy jó visszajelzést kell látni ebben az Európa-bajnokságban, hogy hol tartunk egyénileg és csapatszinten. A legfontosabb, hogy ebből az egyéni tanulságokat mindenki – edző és játékos egyaránt – levonja. A fejlődés nulladik pontja az, hogy ez megtörténjen. Mindenki kielemezze a saját teljesítményét és a látottak alapján megpróbáljon változtatni.