:
:

A TARR KSC Szekszárd a hivatalos felületein jelentette be, hogy szerződtette Ruff-Nagy Dórát.
Újabb igazolás a KSC-nél! Bár pár hete, amikor bejelentettük megújuló csapatunk 2026/27 évi keretét, teljesnek gondoltuk azt – jött azonban egy remek lehetőség, amit a vezetőség nem kívánt elszalasztani: végül Ruff-Nagy Dóra is Szekszárdot választotta!
Dorci leigazolása nagyon sokat jelenthet a következő szezonban, hiszen érkezésével egy olyan nemzetközi szinten is rutinos, korosztályos és felnőtt válogatottal is sikeres vezéregyéniséggel gazdagodott a KSC, aki több, mint egy évtizede tölt be meghatározó szerepet a magyar bajnokság élcsapataiban. Az elmúlt öt évben a győrieket erősítette, az utóbbi szezonokban csapatkapitányként is – mindezt kisfia születése után tette, bebizonyítva, hogy a legmagasabb szintű élsport és a családalapítás sikeresen összeegyeztethető. Sőt, Dorci a 2023-as Európa-bajnokságon is kitűnően játszott a 4. helyezett magyar válogatott tagjaként.
„Sziasztok! Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok hozzátok, és már most izgatottan várom az előttünk álló szezont. Jó érzés ebbe a csapatba érkezni, és hiszem, hogy együtt tényleg nagy dolgokat fogunk véghez vinni. Alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát! Egy valami pedig biztos: szívünk a Szekszárdé! Hajrá, KSC!” – nyilatkozta frissen igazolt hátvédünk.
Vezetőedzőnk, Magyar Bianka röviden így vélekedik a KSC Szekszárd új szerzeményéről: „Dorci igazi csapatjátékos, aki minden helyzetben a csapat érdekeit helyezi előtérbe. Magas játékintelligenciájával kiválóan olvassa a játékot és ösztönösen keresi, hogy hogyan tudja a társait helyzetbe hozni. Biztos vagyok benne, hogy a rutinja és a személyisége a pályán és az öltözőben egyaránt fontos értéket jelent majd számunkra.”
Üdv Szekszárdon Dorci! Szerezz minél több felejthetetlen pillanatot kék-fehérben is!
– olvasható a szekszárdiak közleményében.


