Hirdetés
3x3

Teljes az olimpia 3×3-as kosárlabda tornájának a mezőnye



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Vasárnap este Debrecenben teljessé vált a tokió olimpiai 3×3-as kosárlabda tornájának a mezőnye.

A nyolccsapatos seregszemlével kapcsolatban még jóval a világjárvány előtt eldőlt, hogy a Világranglista alapján Oroszország (ROC – Orosz Olimpiai Bizottság), Kína, Mongólia és Románia szerzett automatikusan indulási jogot. Emlékezhetünk rá, hogy a 2019. november 1-én érvényes rangsort vették figyelembe.

A május 26. és 30. között rendezett grazi olimpiai selejtezőről az Egyesült Államok, Franciaország és Japán kvalifikált. Az utolsó kiadó helyet a debreceni tornát megnyerő Olaszország szerezte meg.

Tokióban július 24. (szombat) és 28. (szerda) között rendezik a 3×3-as tornát az Aomi Urban Sports Parkban. A csapatokat két négyes csoportba osztják. Az első helyezettek automatikusan a négy közé jutnak, míg a második és a harmadik helyezettek keresztbe játszanak az elődöntőbe kerülésért.

A csoportkörben helyi idő szerint egy napon 10 óra 15 perc és 22 óra 50 perc között zajlanak a mérkőzések. Minden játéknapot négy kétórás szegmensre bontották. Mindegyik szegmensben két-két női és férfi találkozó lesz. A negyeddöntőkre július 27-én kerül sor. Az elődöntőkre és a helyosztókra pedig július 28-án.

Hirdetés