Hirdetés
Archivum

Teljes fordulóval folytatódik az ANB



:

:

Hirdetés

A kisebb Hepp Kupa szünet után a héten immár teljes fordulóval folytatódik az ANB. A hazai második vonal mindkét csoportjában 5-7 lejátszott meccsnél tartanak a csapatok, így lassan kezdenek kirajzolódni az erõviszonyok.

Az élmezõnynek tekinthetõ Piros csoportban a Csata DSE és a TFSE veretlenül menetel. Viszont idén egyáltalán nem tekinthetõ egyoldalúnak a sorozat, hiszen a kiemelkedõ gárdák mögött egy kifejezetten versenyképes üldözõboly formálódott. Ez egyértelmûen színesíti, változatossá teszi a küzdelmeket. Ezen csoport élére az ELTE-BEAC Újbuda kívánkozik, akik egy vereséggel rendelkeznek. Azt is olyan mérkõzésen szenvedték el, amikor sérülések miatt a szakmai stáb döntése értelmében a junior csapat állt ki.

Az elõbbiekben kiemelt három együttes mögött a Vasas Akadémia, amely szintén többször hiányzókkal küzdött és a szigetszentmiklósi BKG DSE is két-két vereséggel rendelkezik. A BKG DSE két élcsapattól, a TFSE és a Vasas gárdájától szenvedte el a két vereségét, a többi riválisát magabiztosan verte. Amennyiben haladunk tovább a tabellán és a statisztikai lapokon, akkor azt láthatjuk, hogy a három vereséggel rendelkezõ PEAC, Tatabánya, DEAC, Ajka négyes nagyon közel van egymáshoz a számok alapján. Közöttük az egymás elleni rangadók eredményén túl az rangsorolhat, hogy ki tud több élcsapatot megtréfálni. A 4-6 vereséggel állók esetében nagyobb lépéshátrány rajzolódik ki.

Az egyéni statisztikákat tekintve még érdemes várni néhány fordulót, hiszen a játékosok többsége különbözõ kötelezettségek miatt 4-5 alkalommal lépett mindössze pályára a sorozatban. A szerzett pontokat és a VAL teljesítmény-indexet tekintve az évadot extra formában kezdõ Mérész Beatrix vezet. A BEAC magas játékosa 22.6 pontos, 32-es VAL átlaggal rendelkezik. A lepattanók terén Földvári Andrea (DEAC DSI) áll az élen 12.2-es átlaggal, míg a gólpasszokat nézve Mányoky Réka (Csata DSE) 5.17-es értékkel. Az MKOSZ felületén természetesen az összes rangsor teljes formájában követhetõ.

A Zöld csoport szövetségi felületen látható táblázata nem teljes. A vonatkozó adatbázisba a soproni Sportdarazsak gyõzelme a gyõri Széchenyi Kosárlabda Akadémia felett és a Baja sikere az ELTE-Fortis ellen nem került egyelõre rögzítésre. Ez azt jelenti, hogy két veretlen csapatot találunk a mezõnyben. A Sopron idén indított elõször ebben a felállásban versenyzõ gárdát a második vonalban és rögtön nagyon jó teljesítményt láthatunk tõlük. A klub égisze alatt sok olyan játékos nevelkedett, akik itt meg tudják mutatni, hogy stabil alapokkal rendelkeznek.

Nem talált még legyõzõre Szeged sem. A tavalyi Hepp Kupa döntõs kerete jelentõsen átalakult, de a Zöld csoportban egyértelmûen élcsapatnak számít. Az üldözõbolyt az MTK és a Gyõr vezeti, akik 1-1-vereséggel rendelkeznek. Ez a négyes egyértelmûen elszakadt a mezõny többi részétõl és várhatóan közöttük fog eldõlni a Piros csoportba való feljutás kérdése. Az 1-3 gyõzelemmel rendelkezõ gárdák között óriási a körbeverés és itt nehéz is meghatározni az erõviszonyokat, hiszen nem mindig tudnak az együttesek számára rendelkezésre állni a kulcsjátékosaik. Az egyéni mutatókat tekintve az MKOSZ felületén a Zöld csoport esetében is az összes rangsor követhetõ.

Hirdetés