:
:
Az Atomerőmű KSC Szekszárd a hivatalos honlapján bejelentette, hogy korábbi csapatkapitánya Theodoreán Alexandra visszatér a klubhoz.
“A bajai születésű, 32 éves bedobó 2012-től 2021-ig játszott együttesünkben, ahol az évek során kulcsemberré nőtte ki magát és távozása előtt már csapatkapitányként „vezette csatába” a Szekszárdot.” – írj a klub közleménye, mely idézi Theodoreán Alexandra szavait is.
Budapesten a TFSE-MTK-nál eltöltött két szezon után HAZATÉREK Szekszárdra, ahhoz a klubhoz, amelyben korábban kilenc csodás évet tölthettem játékosként. A fővárosi évekre is szükségem volt, hiszen néha mindenkinek az életében kellenek új impulzusok, új kihívások. A TFSE-ben is nagyon szerettem játszani, sokat tanulhattam és tagja lehettem egy Európa-kupa-szereplést kiharcoló csapatnak. Most azonban eljött az idő, hogy visszajöjjek oda, ahol életem eddigi legszebb sikereit értem el. Úgy érzem, a hazatérésemmel most tudom úgy keretbe foglalni a pályafutásomat, amire mindig is vágytam. Izgatottan várom a közös munkát, de tudom, hogy nem ugyanabba a csapatba térek vissza, amelytől két évvel ezelőtt Budapestre szerződtem. Egyet biztosan ígérhetek: szívemet-lelkemet kiteszem, hogy Szekszárdnak továbbra is egy küzdő és nagyon szerethető csapata legyen. Nagyon hálás vagyok a klubnak, hogy hazavárt!
Theodoreán Alexandra leigazolása kapcsán Szabó Gergő ügyvezető így fogalmazott:
„Nagy öröm ez azt hiszem az egész „KSC-családnak”, hiszen Ali két év után tér vissza. Ő az a játékos, aki talán a leghosszabb ideig volt kapitány ennél a klubnál. Kilenc év után, amikor leültünk és közölte, távozik, én csak annyit mondtam, rendben, de vissza kell jönnöd, mert a tíz évnek meg kell lennie… Ugyan nem mondott rá semmit, de én láttam a szemében, hogy ez így lesz, s egyszer visszatér. A következő szezon szempontjából nagyon fontos az ő karaktere, mert a csapatkohézió kialakításában kulcsszerepe lesz. Izgatottan és nagyon várjuk a közös munkát.” – összegzett Szabó Gergő.
