Hirdetés
Magyarország

Több játékos hosszabbított Cegléden



:

:

Hirdetés

A VBW CEKK Cegléd a hétvégén jelentette be, hogy Hegedűs Péter veszi át a szakmai munka irányítását. A minap pedig a játékoskerettel kapcsolatos első információk is napvilágot láttak.

A közelmúltban véget ért szezonban 9. helyen végző csapat keretéből a klubvezetés négy játékossal szeretné folytatni a munkát. Közülük hárman már el is kötelezték magukat a folytatás mellett.

A 2021-2022-es keret bemutatását kezdjük a legegyszerűbb résszel, azokkal, akik maradnak a csapatnál. A vezetőség a nemrég zárult, számunkra rosszul sikerült szezont követően úgy döntött, hogy mindössze 4 játékossal szeretné folytatni a közös munkát. Marad a CEKK játékosa Dominique McBryde, valamint két U20-as fiatalunk: Szirony Dorina és Viszmeg Míra. Hármójuk mellett még folyamatban van az egyeztetés a csapatkapitány Kobolák Cintiával. A többiek valahol máshol folytatják majd pályafutásukat, mert a játékoskeret többi helyére új érkezőkkel tárgyalunk, illetve állapodtunk meg.

– olvasható a CEKK közleményében.

Dominique McBryde a bajnokság alapszakaszában 22 mérkőzésen 25.4 perc alatt 7.2 pontot, 4.1 lepattanót és 1.2 gólpasszt átlagolt. A két U20-as fiatal közül az alapszakaszban Szirony Dorina 20 mérkőzésen 10.9 percet töltött a pályán, míg Viszmeg Míra kilenc találkozón 5.1 percet.

Hirdetés