Hirdetés
Magyarország

Több változás is jön a 3×3-as olimpiai selejtezők miatt



:

:

Hirdetés

Március 18. és 22. között rendezik az indiai Bengaluru-ban a 3×3-as olimpiai selejtező-tornát. Emiatt a hazai élvonalban több változás történik.

A Sopron Basket honlapja foglalta össze korábban a rájátszást érintő döntéseket. Az eredeti tervek sezrint az idei évben már a rájátszás I. és II. fordulóinak párharcai az egyik fél harmadik győzelméig tartottak volna. A versenykiírás vonatkozó pontjait azonban módosították, így a korábbi évek gyakorlatának megfelelően két győztes mérkőzésig tartanak majd ezek a küzdelmek. A finálé továbbra is az egyik fél harmadik győzelmével ér véget.

A párharcok tervezett időpontjait is kijelölték, de ez a nemzetközi porodon egyedüliként állva maradt klubcsapatunk a Sopron Basket kötelezettségei függvényében változhat. Ugyanúgy, ahogy a bajnoki döntő párharc pontos időpontjai is. Ezt ugyanis a televíziós közvetítő partner döntése befolyásolhatja. Ezen felül, amennyiben válogatottunk érintett lesz, figyelembe fogják venni az április 24-26. között Budapesten megrendezésre kerülő olimpiai selejtezőt.

Negyeddöntők, 2 győzelemig

1. mérkőzés: 2020. március 25. szerda
2. mérkőzés: 2020. március 28. szombat
3. mérkőzés: 2020. március 31. kedd

Elődöntők, 2 győzelemig

1. mérkőzés: 2020. április 3. péntek
2. mérkőzés: 2020. április 6. hétfő
3. mérkőzés: 2020. április 9. csütörtök

Döntő, 3 győzelemig

1. mérkőzés: 2020. április 11. szombat
2. mérkőzés: 2020. április 14. kedd
3. mérkőzés: 2020. április 17. péntek
4. mérkőzés: 2020. április 20. hétfő
5. mérkőzés: 2020. április 23. csütörtök

Az Aluinvent DVTK a fenti változások és a 3×3-as válogatott kötelezettségeinek figyelembe vételével már bejelentette saját menetrendjének átalakulását. Az alapszakaszának utolsó fordulójából, március 14-ről az Aluinvent DVTK – PEAC Pécs mérkőzés korábban, február 26-án szerdán 18.30-tól kerül lejátszására. Emellett február 19-én szerdán 18.30-tól kerül megrendezésre az Aluinvent DVTK- Ceglédi EKK mérkőzés.

Hirdetés