Hirdetés
Nagyvilág

Tokió 2020 – Változatlan maradhat a női kosárlabda program



:

:

Hirdetés

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövőre is azt a versenyprogramot próbálja majd követni, amely idén érvényes lett volna a tokiói olimpián, és Szapporó is versenyhelyszín marad – adta hírül az MTI

A nyári játékokat a múlt héten halasztották el a koronavírus-járvány miatt, s hétfőn az is kiderült, hogy szinte napra pontosan egy évvel az eredetileg kijelölt időpont után, 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik majd.

Az insidethegames.biz portál úgy tudja, hogy a várható hőség miatt a jóval északabbra fekvő Szapporó marad a maratoni futó és a gyalogló számok házigazdája, s a NOB általánosságban arra törekszik, hogy az legyen a lebonyolítás időrendje, amely idén lett volna.

Ezt a NOB sportolói bizottsága is támogatja, Kit McConnell, a szervezet sportigazgatója ugyanakkor jelezte: bizonyos módosításokra szükség lehet.

Az alapok már megvannak, ezek érvényesek 2021-re is, beleértve a szapporói helyszínt is. Bizonyos kiigazításokra azonban szükség lehet, ezeket áttekintjük.

– mondta McConnell.

A szervezők szerint több szempontból is meg kell vizsgálni a kialakult helyzetet, ezek közül az egyik az, hogy elképzelhető, bizonyos versenyhelyszínek jövőre már nem állnak rendelkezésre. Ezt Thomas Bach, a NOB elnöke is elismerte.

A női kosárlabda program is változatlan maradhat

Az 5:5 kosárlabdát tekintve adott a jól megszokott ütemterv az elmúlt két évtizedből. A pénteki megnyitót követően vasárnap indultak volna a küzdelmek és a hagyományoknak megfelelően a női döntőt az utolsó előtti napon rendeznék. Ha drasztikus változások nem történnek az olimpia rendjében és minden rendezvényhelyszín jövőre is rendelkezésre áll, akkor józan számítások szerint ezen nincs ok módosítani.

A 3×3-as szakág esetében annyiban érdekesebb a helyzet, hogy debütáló sportágként még nincs minta a lebonyolításra. A szervezőbizottság a 3×3-as kosárlabda tornának öt napot foglalt le, ami megegyezik a sportági Világbajnokság menetrendjével. Mivel azonban Tokióban nyolc női és nyolc férfi válogatott alkotja majd a mezőnyt, így igencsak elnyújtott lett volna idén az esemény. Nem lenne meglepő, ha ezt megvágnák.

Mindenesetre az idei tervek szerint a csoportkör meccseinek egy-egy játéknapon belül négy egyenként 110-120 perces idősávot jelöltek ki (helyi idő szerint 11:00 – 12:40, 14:10 – 16:00, 17:30 – 19:30, 21:00 – 22:50). Ezt akkor azzal indokolták, hogy az Olimpia kötött televíziós program szerint halad. Azért kell ennyit ráhagyni a találkozókra, mivel nem lehet olyan csúszás, mint egy Világbajnokságon vagy egy Európa-bajnokságon.

A csoportmeccseket három napra jelölték ki az előzetes tervek alapján. A torna negyedik napjára iktatták be a negyeddöntőket. A záró napon pedig az elődöntők és a döntő, illetve a bronzmeccs szerepel a programban. Ez a menetrend mindkét nem számára igaz és napi mindössze nyolc találkozót feltételez.

Hirdetés