Hirdetés
Magyarország

Török Ági értékelése a Győr visszatéréséről



:

:

Hirdetés

Szombaton bravúrgyőzelmet aratott a Győr Szekszárdon. A hosszabb kényszerszünet utáni eredményes visszatérésről Török Ágit kérdeztük.

Eszméletlen módon örülünk neki. Hatalmas eredmény, amit szombaton elértünk 10 nap karantén és öt nap edzés után. Nagyon büszke vagyok a csapatomra!

– mondta lapunknak Török Ági, aki hármas poszton szerepelt a 84-78-ra megnyert találkozó nagy részében.

“Amikor kiestek többen arról a posztról, mint Dubei Debóra és Weninger Virág, akkor jött szóba, hogy ki kell menjek hármas posztra. Varga Zsófit tudtuk visszahozni az NB1/B-s csapatból, aki jobban szeret négyesként játszani. Így jött az egész, hogy ki kell tolódnom a meccs elején. Utána beforogtam négyesre is. Nem mondom, hogy váratlanul ért, mert számítottam erre, amikor megtudtam, hogy kik nem lesznek velünk. Szerencsére volt pár napom Győrben, hogy készüljek erre. Igyekeztem a lehető legjobban ellátni a feladatot.”

– idézte fel a győriek saját nevelésű játékosa, hogy miben változott a szerepe ebben a speciális helyzetben.

A leállásról beszélgetve Török Ági  hangsúlyozta, hogy ezúttal inkább mentálisan volt megerőltető a kialakult helyzet.

Nyilván fizikálisan nagyon rossz 10 napot kosárlabda nélkül tölteni, de most szerintem ez inkább mentálisan vett ki sokat belőlünk. Úgy készültünk októberre, hogy három naponta kell játszani. Ehhez képest megragadtunk a csapattal két lejátszott meccsnél a bajnokságban. Úgy, hogy egyébként szerintem jó úton haladtunk az edzésmunkánkkal is. Azt éreztem, hogy meccsről meccse jobb teljesítményt tudtunk volna nyújtani. Minket így lelkileg jobban megviselt ez az időszak. Ilyen előzmények után arra számítottam, hogy még keresni fogjuk önmagunkat a szekszárdi meccsen. Teljes meglepetésünkre ez a lehető legjobban sült el.

– mondta Török Ági, aki Iványi Dalmához hasonlóan szintén kiemelte, hogy teher nélkül játszottak.

“Az öltözőben a héten is erről volt szó végig, hogy ez egy annyira rendhagyó helyzet, ami remélhetőleg már soha többé nem fog előfordulni. Úgy kellett hozzáállni, hogy nincs veszíteni valónk. A mérkőzés egy tökéletes alkalom arra, hogy újra megtaláljuk önmagunkat és megnézzük, hogy például az új játékosunkat Beatrice Mompremier-t hogyan tudjuk beépíteni. Ez az attitűd nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nyerni tudtunk. Ezen felül azokért a társainkért, akik önhibájukon kívül nem tudtak velünk lenni, értük is meg kellett nyerjük a meccset.”

– hangsúlyozta a győriek  játékosa, akit Beatrice Mompremier-ről is kérdeztünk. A WNBA-s tapasztalattal rendelkező center 10 ponttal és 17 lepattanóval debütált.

Maximálisan elégedettek vagyunk vele. A heti edzésmunkáján is látszódott, hogy jó mentalitású játékos. Olyat kerestünk erre a posztra, aki nagyon domináns tud lenni a palánk alatt. Ezt feladatot maximálisan ellátja, amit szerintem szépen mutat, hogy a dobott pontjai mellé 17 lepattanót leszedett. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nyerni tudtunk.

A győri klub első között vezetett be a nyáron szigorú házirendet. Már több, mint két hónapja élnek ebben a játékosok.

“Közös érdekünk, hogy ne játszadozzunk azzal, hogy eljárkálunk jobbra-balra.” – jelentette ki lapunknak Török Ági. “Nem okoz gondot, hogy betartsuk ezeket az utasításokat. Ha rendes rendben heti kétmeccses ritmusban játszunk, akkor igazából az edzéseken, a pihenésen és a mérkőzéseken kívül nem is akaródzik másfele elmenni senkinek. A sportág érdeke az, hogy szigorúbban vegyük ezeket a dolgokat és nincs ezzel probléma nálunk.”