Hirdetés
Magyarország

Török Ági: „Minden a kezünkbe van adva ahhoz, hogy egy szép tavaszt produkáljunk”



:

:

Fotó: Rébay Viktor / NKA Universitas Pécs

Hirdetés

A bajnoki alapszakaszban a harmadik helyet szerezte meg az NKA Universitas Pécs. A Magyar Kupa hétvégére hangolódva Török Ágit kértük rövid helyzetértékelésre.

Mielőtt rátérünk a kupára. A 2-4. hely között egy hármas körbeverés alakult ki az alapszakasz végén, melyben a DVTK és a Győr között zártatok. Hogy értékeled ezt az alapszakaszbeli harmadik helyezéseteket?

Megérdemeltnek érzem ezt a pozíciót. Sok minden volt az utolsó fordulókban, nekünk arra kellett figyelni, hogy ne hibázzunk.

Nem számolgattunk, úgy voltunk vele, hogy aki jön, az jön. Azt a csapatot kell majd legyőznünk a négy közé jutásért. Bármilyen pozícióból bárkire fordultunk voltunk volna a negyeddöntőben, azt tudtuk, hogy az első mérkőzést a Lauberben vívjuk.

Egy kicsit erre is kapcsolódnék rá, a 18-4-es mutató mit takar?

Egy nagyon erős hazai pályát, hiszen itthon veretlenül végeztünk. Amiben javulni kell, azok az idegenbeli meccsek. Mind a négy vereségünket idegenben gyűjtöttük be. Ahhoz, hogy jól zárjunk, ebben a szegmensben fejlődésre van szükség.

Fotó: Rébay Viktor / NKA Universitas Pécs

Az Európa Kupa kapcsán januárban hasonló apropóból már beszélgettünk, de az január volt és az Európa Kupa. Mai fejjel és a bajnokságra vetítve, ez a pécsi csapat játékban miben tud fejlődni? Miben látsz még mozgásteret?

Taktikailag és technikailag a stáb mindent átadott, amit tud. Végrehajtásban kell precízebbnek lennünk.

Minden a kezünkbe van adva ahhoz, hogy egy szép tavaszt produkáljunk. Egyénileg kell meglépni azokat a dolgokat mentálisan és fizikálisan, amiről egy rájátszás szól és ami a szépsége is egy ilyen időszaknak.

Elérkeztünk a pécsi Magyar Kupához, amit hazai pályán a bajnokságban veretlen csapatként vártok. Ez áldás vagy átok? Komolyabbra fordítva a szót, jelent ez az átlagosnál nagyobb terhet?

Édes teher, én így jellemezném. Nagyon motiváltan vágunk neki a hétvégének. Egyből a DVTK-val kezdünk az elődöntőben. A második napon a Győr vagy a TF jöhet szemben.

Hazai pályán más nem jöhet szóba, mint az, hogy az elsőtől az utolsó percig a szívünket, lelkünket beletesszük a meccsbe. Hiszek a lányokban, hogy túl tudunk jutni a DVTK-n.

Zárásul, a létező legnagyobb sablonkérdés, de mégis aktuális, hiszen már a válogatott szünet után februárban volt a DVTK elleni pécsi bajnoki mérkőzés. A friss élményre, amikor február 22-én 69-63-ra nyertetek, lehet építeni?

Arra a mérkőzésre biztosan lehet építeni, de a DVTK például legutóbb 30 ponttal nyert a Győr ellen. Feltételeznünk kell, hogy jobban magukra találtak az utóbbi időszakhoz képest.

Biztos, hogy nehéz dolgunk lesz. Parázs párharc várható. Mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy érdemes lesz kilátogatni a Lauberbe, mert egy szuper színvonalas mérkőzés áll előttünk.

Fotó: Rébay Viktor / NKA Universitas Pécs

Hirdetés