:
:
Hétfõn az M1 csatorna esti hírblokkjában Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetõje volt a vendég. A hétvégi Euroliga Final Four szerepelt a beszélgetés középpontjában.
Az interjú elején felidézték Török Zoltán egy márciusi nyilatkozatát, amikor úgy fogalmazott, hogy retró Final Four lesz Sopronban. „Egészen pontosan ezt úgy kell érteni, hogy az elmúlt évtizedekben a nõi kosárlabda világában ez a rendezvény a csúcs. Elsõsorban azért, mert ebbe a bajnokságba koncentrálódik a világ elitje, beleértve az amerikai, ausztrál játékosokat is. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség ennek megadja a módját. Sopronban a mi kis csarnokunkban, hogy finoman fogalmazzak: infrastrukturális értelemben nem adottak a feltételek ahhoz, hogy olyan nagyságrendû, volumenû rendezvényt csináljunk, mint Isztambulban egy 12 ezres arénában vagy Jekatyerinburgban egy 8500 férõhelyes sportpalotában. Sopronban amolyan retró Final Four-t igyekszünk megrendezni magyaros furfanggal, leleményességgel. Bízom abban, hogy a vendégszeretetünk és az a kosárlabda iránti alázat, ami bennünk van évtizedek óta, kárpótolni fogja a környezõ országokból és Európa-szerte várt vendégeinket.” – fogalmazott a sportvezetõ, akit arról is kérdeztek, hogy várható-e igazán kiemelkedõ hangulat.
„Ha a Fenerbahce elleni mérkõzésekbõl indulok ki, akkor igen. Azt hiszem, hogy a soproni szurkolók, bár el voltak kényeztetve az utóbbi évtizedekben és nem mindig õk voltak a leghangosabbak, de itt a rájátszásban ez az aréna – ha felemelik a hangjukat – tud félelmetes hazai pályát jelenteni nekünk. Én biztos vagyok abban, hogy ezen a hétvégén ez egy ilyen csarnok lesz.” – nyilatkozta Török Zoltán.
A rendezés hátterérõl és a kísérõ programokról is kérdezték Török Zoltánt. „Rengeteg különleges igény van. Az egyik orosz sztárcsapat a Jekatyerinburg már kedden megérkezik. Õk egy hosszabb akklimatizációnak vetik alá magukat. A FIBA által engedélyezett létszám duplájával közel 40 fõvel jönnek. Szerdán megérkezik a másik két csapat is. Csütörtökön már hivatalos program van egy esemény elõtti sajtótájékoztatóval. Mivel rengeteg vendéget várunk, a szombati nap sem maradhat szabadon. Úgy gondoltuk, hogy a fertõdi Esterházy-kastély a legalkalmasabb arra, hogy a vendégeinknek többet is mutassunk Magyarországból, mint Sopron belvárosa vagy maga az aréna. Vasárnap este meglátjuk, hogy a bronzmérkõzésen, a döntõben mely csapatok mely helyezésekért fognak versenybe szállni. Én bízom abban, hogy az esemény végén mi nem csak egy szép eredménnyel, hanem egy jó rendezéssel fogunk gazdagodni. Korábban már elhangzott, hogy történetünk legjobb eredményét érhetjük el, ha legalább egy mérkõzést nyerünk. Én úgy gondolom, hogy ezt már elértük azzal, hogy nem csak résztvevõk vagyunk, hanem rendezhetünk is.”
Az esélyekrõl egy kicsit részletesebben is kérdezték a Sopron Basket ügyvezetõjét. „Mik lehetnek az esélyeink? Elsõsorban a meglepetés ereje. Nagyon nehéz most a mi esélyeinkrõl beszélni. Nekünk van egy olyan temperamentumos baszk vezetõedzõnk Roberto Iniguez személyében, aki az elmúlt idõszakban nem csak a mi csapatunkkal, hanem a korábbi években orosz és török csapatokkal nagyszerû eredményeket hozott. Fantasztikus stratéga, aki rendkívül jól motiválja az egyes csapattagokat. Ami ennél sokkal fontosabb, olyan kohéziót, kémiát teremtett, ami alkalmassá teszi a csapatot egészen szélsõséges helyzetekben nagy feladatok megoldására. Az elõbb általam felsorolt listának az elegye lehet az egyik lehetséges receptje annak, hogy a csapatunk meglepetést okozzon. Én mindenkit szeretnék azonban a realitások talaján tartani, mi már messze túlteljesítettünk azzal, hogy eljutottunk idáig.” – összegzett Török Zoltán, aki a hétvégén elért eredménytõl függetlenül sikeresnek nevezte ezt az évadot.
„Ha az egyik meccset meg tudnánk nyerni, nagy siker lenne számunkra. Én õszintén mondom, ha egyiket sem sikerül megnyerni, akkor sem fogunk a kardunkba dõlni. Ez az idei év nekünk arról szólt, hogy szerezzük vissza a klubunk tekintélyét a nemzetközi kosárlabda életben. Ha nekem valaki a szezon elõtt azt mondja, hogy ez olyan jól sikerül, hogy a csapatunk ott lesz egy soproni rendezésû négyes döntõn, akkor minimum megmosolyogtam volna. A realitások talaján maradva, hogy ez a döntõ Magyarországon, Sopronban kerül megrendezésre és ennek egy magyar résztvevõje van, fantasztikus eredmény a magyar kosárlabdának.”
A rendezési jog megszerzésének háttere is szóba került a mûsorban. Sokáig úgy tûnt, hogy Sopron nem fog pályázni, még egy közleményt is kiadott errõl a klub. Végül azonban mégis sikerült hazánkba hozni a Final Four mezõnyét. „Nem kevés álmatlan éjszakát okozott. Talán most már be lehet avatni a nézõket egy kulisszatitokba, mi a nevezési határidõt követõen jelentkeztünk. Elsõsorban azért, mert azt éreztük: a nemzetközi szövetség megelégelte ezt a nagy orosz-török hegemóniát. Az elmúlt egy évtizedben szinte másról sem hallottunk, mint az orosz és török csapatok versengésérõl. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Magyarország Kormányának, Sopron Polgármesterének Dr. Fodor Tamásnak és Szalay Ferencnek a kosárlabda szövetség elnökének. Az összefogásuk eredménye volt, hogy ezt a tárgyalás-sorozatot a FIBA-val eredményesen tudtuk lebonyolítani és ez az esemény Magyarországra kerülhetett.”
