:
:
Drámai csatában Törökország 54-53-ra legyõzte Olaszországot a B-csoport rangadóján. A mérkõzést Laura Macchi súlyos sérülése árnyékolta be, akinek eltört az állkapcsa.
Fotó: FIBA
Kiegyenlített csatára lehetett készülni és ez be is igazolódott. Nyolcszor változott a vezetõ csapat kiléte és 7 pontnál nagyobb különbség egyik oldalra sem alakult ki. Az olaszok kezdtek jobban, 12-5-re elléptek az elsõ percekben. A törökök azonban 17-12-re felzárkóztak az elsõ etap végére, majd a második negyedben 21-21-nél utolérték riválisukat. Köszönhetõ ez elsõsorban Hollingsworth zseniális teljesítményének, aki 18 pontot szerzett az elsõ 20 percben. A félidõ hajrájában egyik oldalra sem alakult ki nagyobb különbség, végül 30-30 állt az eredményjelzõn.
A harmadik negyed elejét meghatározta Laura Macchi súlyos sérülése. Az olaszok a veterán klasszisuk kiválása után sem adták fel. A török csapatnak 41-38-nál ugyan volt esélye jobban ellépni, de ezzel nem éltek. A két csapat között a negyed végéig maradt a 3 pontos differencia.
A 45-42-es török elõnyrõl induló záró szakaszban úgy nézett ki, hogy Olaszország nem tudja szorossá tenni a hajrát. Már 5 ponttal, 53-48-ra is vezetett Törökország. Az olaszok azonban az utolsó percben egyenlítettek a zseniális Zandalasini extra teljesítményével. A hosszabbítás azonban elmaradt, hiszen a másik oldalon a szintén kiemelkedõ meccset teljesítõ Hollingsworth (29 pont, 21 lepattanó) egy büntetõt értékesítve kialakította az 54-53-as végeredményt.
Eredmény
Olaszország – Törökország 53-54 (17-12, 13-18, 12-15, 11-9)
Statisztika
