Hirdetés
Európa

Törökországban vívhatja ki a DVTK a női Euroliga csoportkörét



:

:

Hirdetés

Az idei női Euroliga (is) rendhagyó módon zajlik majd a koronavírus miatt. Ez már akkor biztossá vált, amikor a FIBA a két darab nyolcas csoportot négy darab négyes csoportra bontotta, és kihirdette, hogy a csapatok a csoportokra bontott buborékokban fognak majd egymással megküzdeni – adta hírül a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) honlapja.

A 2020/21-es szezon lebonyolításának sajátossága azonban már a selejtezőben is éreztetni fogja hatását, hiszen a két selejtezőt is egyetlen helyszínen fogják lejátszani. Az már korábban biztossá vált, hogy oda-visszavágós rendszer helyett egy-egy mérkőzésen dől el a továbbjutás a két párharcban, a FIBA pedig döntött: Törökországban, Izmitben kerül megrendezésre a két találkozó – jelen állás szerint október 28-án, két hét múlva szerdán.

Mint ismert, az Aluinvent DVTK-nak épp a házigazda Izmit Belediyespor ellen kell megpróbálnia továbbjutni. A magyar csapat győzelme esetén az A csoportban folytathatja az Euroligát két orosz gárda, a Dinamo Kurszk és a Nagyezsda Orenburg, valamint a spanyol Perfumerías Avenida Salamanca ellen.

Amennyiben kikap Földi Attila együttese, úgy a női Európa-kupa 1-es konferenciájának B csoportjában folytatja majd a küzdelmeket a török Orman Genclik, a svéd A3 Basket Umea és az izraeli Ramla ellenében.

Fotó: DVTK.eu

Hirdetés