Hirdetés
Magyarország

Törökországi bronzérem után – nagyinterjú Simon Zsófiával



:

:

Hirdetés

A török élvonalban harmadik helyet szerzett az újonc Nesibe Aydin. A klub magyar légiósával, Simon Zsófiával beszélgettünk az idei évad tapasztalatairól és a török kosárlabdáról.

Amikor tavaly ilyenkor a járvány első hullámának lecsengése után beszélgettünk a jövődről, nem gondoltam volna, hogy egy évvel később török bajnoki elődöntőben szurkolhatok neked. Belülről is ilyen álomszerű utazásnak tűnt ez az egy év?

Ha így visszatekintek rá, akkor igen. Szezon közben viszont természetesnek tűnt, hogy nyerünk. Olyan edzésmunka folyt, ami biztossá tett minket abban, hogy valamit el tudunk érni a szezon végén. Ez amolyan kettősség. Az évad elején nem gondoltam volna, viszont a csapatnál végzett remek edzésmunka alapján már elérhetőnek tűnt ez az eredmény.

Hogy tudnád bemutatni a klubnál folyó munkát? 

Összességében azt tudom mondani, hogy odafigyeltek ránk. Egyénileg és csapatszinten is. Rengeteget videóztunk, készültünk más csapatokból. Mindenkinek adott volt a helye, hogy kinek mikor és mit kell csinálnia. Minden játékosnak a saját fizikai adottságihoz igazított erőnléti edzéseket tartottak.

Emellett azt emelném ki, hogy jól kezeltük a járványhelyzetet. A szezon elején tudtuk, hogy a Covid ebben az évben meghatározó lesz és ha minél jobban odafigyelünk magunkra, nem járkálunk el, kevesebbet kell leállni, akkor abból profitálhatunk. Szerintem jól használtuk ki, hogy amíg az ellenfeleink rendszeresen küzdöttek ilyen-olyan problémákkal, mi majdnem folyamatos munkát tudtunk végezni.

Tudom, hogy nem szerencsés, ha az embernek vannak előítéletei, de nekem egy török csapat kapcsán a szervezettséget hallani, kellemes meglepetés.

Igen, nekem is abszolút pozitív benyomásaim vannak. A szezon elején féltem egy kicsit kimenni, de nagyon jó tapasztalataim voltak ilyen szempontból egész évben.

A tavaszi meneteléseteknek mik voltak a kulcspillanatai?

Egy hatmeccses győzelmi sorozatot emelnék ki tavaszról. Tudtuk, az alapszakasz második fele lesz a döntő a helyezések szempontjából és mindenképpen pályaelőnyre törekedtünk. Az volt a cél, hogy a Galatasaray elleni utolsó alapszakasz meccs már ne befolyásolja a tabellán elfoglalt helyezésünket. Ez így is lett. Pont úgy csaptunk össze az utolsó fordulóban, hogy ők tudták: már biztosan másodikak lesznek az alapszakaszban, mi pedig harmadik helyen zárunk.

Törökországban a két Euroligás isztambuli topcsapat mögött nagyon sűrű a mezőny. Mi emelte ki a Nesibe Aydin-t ebből? 

Én úgy gondolom, hogy a szervezettség, amiről már korábban is beszéltem. Különösen csapatszinten igaz ez, mindenki tudta, hogy mi a dolga, hol a helye. Tisztában voltunk azzal, hogy van három emberünk, Ruthy Hebard, Katerina Snytsina és Shey Peddy, akik a pontszerzésért felelősek és mindenki elfogadta azt, hogy mellettük nem szabad “meghülyülni a pályán.” Nekem is szervezésben volt nagyobb feladatom és nem pontszerzésben.

Mivel légiós az ember, elgondolkozom rajta, hogy a jövőm szempontjából mennyire célravezető egy ilyen kötött rendszerben játszani. Ha azonban a szezon végi eredményt nézem, akkor egyértelműen kifizetődött. Ráadásul azt csináltam, amiért odavittek. Előzetesen is ilyen szerepre kerestek embert és választottak ki engem.

Korrekt volt a török fél, hogy már a szerződtetésedkor egyértelművé tették, hogy mit várnak tőled.

Nem árultak zsákbamacskát, valóban. Ebben is nagyon korrektek voltak. Igényel fegyelmet egy ilyen szerep, de ahhoz, hogy egy feljutó csapat harmadik helyet szerezzen, ez kellett is.

Térjünk át az elődöntőre. Sokáig úgy tűnt, hogy időben elkezditek a párharcot, majd a Galatát ledöntötte a koronavírus és egy hónapot kellett várni a rajtra. Mivel telt ez az időszak?

A hírtelen jött ijedtségre, hogy mégsem lesznek meccsek, kaptunk négy nap szünetet. Miután visszatértünk, végig edzettünk. Nem nagyon voltak már szünetek. Furcsának tűnt belülről az egész helyzet, küzdöttünk az elemekkel. Nagyon rákészültünk a párharc kezdetére. Az izgatottság szintje is megfelelő volt a kezdéshez. Innen kellett visszaállni, ráadásul kezdődött a Ramadán, ami az egyik legnagyobb ünnep és azzal együtt jöttek még nagyobb szigorítások. Nem lehetett semmit csinálni, csak otthon ülni és várni a következő meccset, amiről tudtuk, hogy csak egy hónap múlva jön. Egy kicsit már ment is volna haza az ember, nehéz volt.

Utána viszont jól kezdtétek a negyeddöntőt. Az első meccset megnyertétek a Galatasaray otthonában és így 1-1-ről utaztatok vissza a két hazai meccsetekre. Hogy élted meg a párharcot és mi döntött végül az Euroligás csapat javára? 

Az első két meccsen egy-egy labda döntött. Nagy különbség ott nem volt eredményben és belülről is ezt éreztük játékban. Azokon a meccseken mi hoztuk azt, amire felkészültünk, míg a Galatánál még dolgozott a visszatérés utáni versenydrukk. Az első két idegenbeli meccs után tehát 1-1-ről utaztunk haza. A harmadikon kikaptunk, a negyediken viszont fölényesen nyertünk.

Az ötödik meccsre elfogytunk, kevesebbet rotált az edzőnk, mint az első négy meccsen. Akkor már a húzóembereink sem úgy játszottak, mint előtte. Az vesse rájuk az első követ, aki nem került volna hasonló helyzetbe. Nagyon húzósnak bizonyultak az előtte lévő meccsek és elfáradtak.

A Fenerbahce lett végül a bajnok. Kívülről úgy tűnt, hogy óriási a fölényük. A török bajnokságban játszva is érződött ez? 

Persze, nekik nagyon nagy rotációs lehetőségük volt. A légiósok forgatásával sokféle módon állhattak ki egy-egy meccsre. Megmondom őszintén, nekem tetszett a bajnokság, a meccsek. A két Euroligás csapat valóban egy kicsit ellépett a mezőnytől, de nem lehet azt mondani, hogy a többiek között olyan nagy különbségek lennének. A többiek tudtak jó meccseket játszani egymás ellen. Azért tudom ezt így kívülállókánt mondani, mert mi sem kaptunk ki sokszor. Az elejéhez kanyarodnék vissza, hogy szervezettségben nem láttam akkora odafigyelést a többi klubtól.

Mit hoz a jövő?

Mi úgy váltunk el egymástól, hogy szeretnék, hogy maradjak és beszéljünk erről. Nyilván nekik is kalkulálni kell még a költségvetéssel, az európai kupaindulás lehetőségével, összeszedni, hogy hány játékost szeretnének. Időt kértek, de szeretnének megtartani. Én erre azt feleltem, hogy ezen gondolkoznék, de semmiképpen nem mondanék nemet. Egyelőre itt tartunk.

A nemzetközi szinten Euroliga selejtező vagy Európa Kupa csoportkör lenne a járható út?

A legfőbb vezetőség részéről azonnal Euroligát szeretnének. Az edzők és a GM óvatosabbnak tűnnek, így ők szerintem legbelül inkább Európa Kupában indulnának. Én szeretek őszinte lenni magammal és mindenki mással is. Ez a csapat Európa Kupára tökéletesen megfelel, de az Euroligára egy szintet még kellene ugrani.

Megismételhető-e ez a menetelés? Hogy látod miben kell változtatni? 

Ez egy nagyon nehéz döntés. Általános tapasztalat az, hogy soha nincs két egyforma szezon. Nehéz lenne elvárni, ha ugyanez a csapat megmaradna, akkor ugyanilyen teljesítményt tudjunk nyújtani. Másik oldalról viszont nagyon jól sikerült a csapat összeállítása. Megértem, hogy a vezetésnek nehéz ebbe úgy belenyúlni, olyan karakterű játékosokat hozni, akik nem bontják meg ezt az egységet.

Összetett kérdés és legalább ilyen összetett válaszok vannak rá. Azt tudom mondani, hogy engem azért szeretnének megtartani, mert a szervezettségben nagy segítsége voltam az edzőnek. Tudtam hozni az elvárható szintet, tisztában volt azzal, hogy amikor pályára küldött mire számíthat tőlem.

Ahogy kiveszem a szavaidból, megérte belevágni ebbe a kalandba. 

Igen, már csak a tapasztalatok miatt is. Egyrészt azért, hogy képes voltam 10 hónapot lehúzni messze, karantén helyzetben, majdnem teljesen egyedül. Sokat tanultam idén is, ahogy tavaly a spanyol kosárlabdáról tudtam meg többet, úgy most a törökről. Eljutottam olyan helyekre, ahol még soha nem jártam. Olyan edzővel dolgoztam együtt, aki a taktikára nagy hangsúlyt helyez és jó volt ilyen edzéseken részt venni. A legnagyobb pozitív csalódás viszont az emberi oldalról ért, amit a török emberek és amit a csapattársaim okoztak. Nagyon jól éreztem magam a lányokkal.

Nyilván nem a számszerű eredményt kérdezem, de ha a nagy képet nézzük, akkor ez a csúcs?

Nem mondanám ezt ilyen egyértelműen. Egy magyar bajnoki címet nem biztos, hogy elcserélnék egy török harmadik helyért. Én inkább onnan közelíteném meg, hogy az életfázisoknak megfelelő célkitűzések között a legjobb, ami elérhető. Amikor Magyarországon akartam a lehető legjobb eredményt elérni, akkor igyekeztem ilyen lehetőségek mentén alakítani a pályafutásomat. Amikor belefogtam a külföldön élésbe, a légiósként való kosarazásba, akkor tudtam, hogy nem a bajnoki cím lesz az elsődlegesen elérhető. A középpontba az került számomra, hogy a saját magam elé állított célokat elérjem. Ha a teljes egészében nézzük, akkor nem mondom, hogy most vagyok a csúcson.

Ettől függetlenül ezek az élmények már örökre megmaradnak.

Elraktároztam, igen. Ugyanúgy, ahogy a magyar bajnoki címeket, úgy ezt is. Jó érzés volt, még akkor is, ha csak egy harmadik hely, de jó volt a részesének lenni.

Hirdetés