Magyarország

Történelmi Euroliga-győzelem után a Sopron – interjú Török Zoltánnal

Szerző: Nagy Norbert

2022.05.04. 11:06

#F1, #Sopron_Basket, #Török Zoltán

Történelmet írt a Sopron Basket, miután első magyar csapatként elhódította az Euroliga trófeáját. Török Zoltánnal, a klub ügyvezetőjével beszélgettünk a nemzetközi előrelépést megalapozó döntésekről, a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásról és a sportág aktualitásairól.

Nagy figyelem irányul a klubra az Euroliga győzelem óta. Sok szó esett a jelenről és a múltidézőkben a kezdetekről, de arról a fordulatról kevesebb, ami a jelenlegi eredményességi pályára állította a csapatot. Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy 2017 tavaszán még egy csoport 7. helyet jelentő 4/10-es Euroliga alapszakaszt teljesített a Sopron. Induljunk onnan, hogy milyen döntések alapozták meg a nemzetközi versenyképességet erősítő fordulatot?

Ott valóban volt egy fordulópont, de ennek kapcsán sok összetevős a válaszom. Az első az, hogy a klub életében erre az időszakra tehető az a dimenzióváltás gazdasági értelemben, aminek az eredményeképpen sikerült tartalékot felhalmozni. Ennek köszönhetően megpróbálkozhattunk azzal, hogy erősebb játékosokat hozzunk a korábbi évek légiósainál.

Erre az időszakra tehető volt az a fordulópont is, amikor a nálunk több éve menedzselt fiatal mag – a Dubei Debóra, Weninger Virág, Határ Bernadett, Czukor Dalma négyesre gondolok – a beérés útján megérkezett oda, hogy már nemzetközi szintű teljesítményre voltak képesek. A harmadik pedig, hogy hosszú évek után – előtte két és fél évig Sterbenz László volt a csapat vezetőedzője – rászántuk magunkat arra, hogy újra megpróbálkozzunk egy Natalia Hejkova szintű vezetőedző szerződtetésével.

Ez a három terület, tehát a fiatalok előre lépése, az anyagi lehetőségek megerősödése és a szakmai stáb megerősítése együttesen eredményezte azt, hogy szintet tudtunk lépni.

Látva a klub munkáját, nekem ebben az időszakban a működést tekintve is egy profibb szemlélet rajzolódott ki.

A Sopron Basket működését egyre többször úgy határozom már meg, hogy a klub identitását építjük. Ez nagyon sok paraméterben tetten érhető. Legyen szó a házirendről, ami szabályozza a játékosoknak és a klub tagjainak a mindennapi életét. Legyen szó a rehabilitációs feltételekről, amiket régóta fejlesztünk vagy a mindennapi edzéskörülményekről, azokról a legmodernebb eszközökről, amik a világban fellelhetőek és segítik a munkánkat. Igyekszünk javítani az utazási feltételeken is, illetve bővítjük a szakmai stábot.

Ez egy állandó cselekvést igénylő folyamat a csapat életében. Mondhatom azt, hogy évtizedes múltra visszatekintő módon fejlődünk. Ha csak visszatekintek a 2002-es időszakra, amikor az akkori bajnokcsapatnak Farkas Sándor volt a vezetőedzője, akkor mellette egy segédedző és egy gyúró működött közre. Ehhez képest most négyfős főállású szakmai stáb dolgozik a csapat mellett. Vannak további szakembereink, akik kampány jelleggel besegítenek a munkába. Három főállású egészségügyi munkatársat alkalmazunk és továbbá két olyan szakorvosra számíthatunk, akik állandó rendszerességgel felügyelik a csapat mindennapjait.

Ezeket értem a fejlődés és klub identitásának kialakulása alatt, amelyek együttesen – mint egy szerves egész -, mutatják az irányt, hogy merre is akar haladni a Sopron Basket a női kosárlabdázás térképén.

A korábbiakban elhangzottak jelenthetnek egy állandóságot az eredményességben? Gondolok arra, hogy az Euroliga negyeddöntő, elődöntő szintjén egy olyan stabil pozíciót foghat a klub, amiből hosszút távon bármi lehet.

Nem fogok újdonságot mondani azzal, hogy semmire nincs garancia, mivel annyira közel vannak egymáshoz a csapatok. Egy-egy példát kiemelnék. Ott van az orosz Orenburg, akik néhány évvel ezelőtt Euroliga-döntőt játszottak és idén nem tudtak elindulni. A Bourges, akik nekem az egyik példaképcsapatom szervezettségben, klub-kultúrában, az idei évben sajnálatos módon nem kerültek fel az Euroliga főtáblájára. Európa Kupát játszottak és legnagyobb örömömre megnyerték, így az Európai Szuperkupát velük játsszuk. Az európai kosárlabdázás legnagyobb tradícióval rendelkező párharca lesz így a Szuperkupa döntője.

Sorolhatok még hasonló példákat. A Fenerbahce az utóbbi két Final4-t megelőző években nem tudta kivívni a részvétel lehetőségét. Holott őket lehet szó szerint is sztárcsapatnak nevezni. Ezzel arra szerettem volna rávilágítani, hogy legyen szó bármilyen európai profi sportról, amerikai major sportról vagy szűkebben női és férfi kosárlabdáról, ritka, hogy egy csapat tartósan – négy éven keresztül ahogy mi meg tudtuk csinálni – ott legyen a Final4-ban. Ez nem egy elvárt dolog volt. Nincsen jobb szó rá, megtörtént.

Az elmúlt években két olyan esemény írta felül a profi sport mindennapjait, mint a világjárvány és a kontinensünkön kirobbant háborús konfliktus, amire előzetesen nem lehet felkészülni. Ha viszont az eredményekre pillantunk, akkor azt láthatjuk, hogy ehhez az extrém időszakhoz kiválóan alkalmazkodott Sopron.

Ez az egyik legerősebb fegyverünk. Sok csapat kezdi jól a bajnokságokat, fantasztikus rostereket tudnak összehozni. Gondoljunk csak az európai évad nyitányára, amikor elindult a két nemzetközi sorozat és szinte valamennyi szakújságíró kikiáltotta a Mersin csapatát az Európa Kupa győztesének. Nézzük meg mi lett a vége…

Az alkalmazkodás a mai profi sportban véleményem szerint az egyik legfontosabb. Kulcskérdés, hogy a szezon során nem várt eseményekre ki hogyan tud reagálni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy mi szakmai értelemben és szerénytelenség nélkül hozzátehetem, hogy a munkatársaimmal együtt stábszinten is nagyon jól tudtuk ezeket a kérdéseket kezelni.

Felért a csúcsra a Sopron. Biztos, hogy nagyon sokan és sokszor feltették már ezt a kérdést, de megkerülhetetlen: kell változtatni az elveken?

Abszolút ugyanezt követjük. Nincs feljebb és nincs okunk annak ellenére cselekedni, mint amilyen úton idáig eljutottunk. A mi filozófiánk nem arról szól, hogy védjük meg az Euroligát, ahogy az előző években sem arról szólt, hogy jussunk be újra és újra az Euroliga Final4-ba. A mi filozófiánk ennél sokkal egyszerűbb. Költségvetési értelemben, hogy addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér. A mindennapokban pedig az adott napi edzésmunkát kell maximálisan elvégezni. Ezekből a jövőben sem engedünk.

Az elmúlt 10-12 év Euroliga-győzteseit nézve nekem két példa tűnik hasonlónak a Sopron idei sikeréhez. A Salamanca diadala 2011-ben és a 2015-ös prágai győzelem. Érdemes elemezni azokat a döntéseket, hogy más kluboknak mi volt a „következő lépés”?

Nyilván mindent lehet elemezni, de minden klub más történet és másként éli meg a folytatást. Nincs olyan klub a sporttörténelemben, kirívó példákkal élve a Real Madrid és a Chicago Bulls sem, ahol ne kellene számítani arra, hogy a csúcs megjárása után egy konszolidáltabb vagy kevésbé sikeres időszakban építse újra a csapatát.

A mi esetünkben is valami hasonlóra lehet számítani, hogy mikor, azt nem tudom megmondani. Az ugyanis természetesen kérdés, hogy meddig tudjuk ezt a sikerszériát kitolni, mert nem tarthat a végtelenségig.

Erről Gáspár Dávid vezetőedzőt is kérdeztem korábban, gondolom arra figyelni kell, hogy ez ne forduljon át a siker megismétlésének görcsös akarásába?

Nem kell ettől félni. Ahogy mondtam korábban, az elveink nem változnak. A maximumra törekvő elvárás minden egyes edzésen jelen van. Nem a mérkőzéseken csúcsosodik ki, hanem az edzésmunkában. Minden nap ugyanúgy kell dolgozni, mint ha nem is nyertünk volna Euroligát.

Nem kell, hogy a nagy célok árnyéka agyon nyomja a csapatot. Sokkal inkább azt az elvet kell követni, ami idáig eljuttatott bennünket. A mindennapi munka az egyetlen, amiben hiszünk. A mindennapi munkára tesszük továbbra is a hangsúlyt és az elvárásokat is ott fogalmazzuk meg.

Nem tudjuk, hogy milyen döntések születnek az orosz csapatok jövőjéről és az is még csak most kezd körvonalazódni, hogy miként alakul a játékospiac. Ettől függetlenül bennem ott motoszkál a gondolat, hogy 2022-re, mint korszakos változásokat hozó évre, tekinthetünk.

Nem tudom, hogy korszakosnak nevezhető-e. Én azt látom, hogy folyamatos fejlődés követhető nyomon a liga csapatainál. Már megkockáztatom, hogy manapság az Euroligás együttesek nagyon közel vannak a nyári WNBA-s csapatok szintjéhez. Sőt mondhatom azt, hogy a Final4-on résztvevő négy csapat bármelyike megállná a helyét az amerikai profi bajnokságban is. Ebben az értelemben bizonyosan nagy fejlődésen ment keresztül az európai női klubkosárlabdázás.

Az, hogy az orosz csapatokkal mi lesz, nyilván egy nagyon nagy kérdés. Legalább ekkora kérdés viszont, hogy a 12 hónapos versenynaptár hogyan fog alakulni. Köztudott az, hogy 2023-tól az amerikai profi bajnokság rendkívüli módon megszigorította a játékosok tengerentúli szerepeltetését. Én ettől várok majd egy lassú, óvatos eltávolodást. Ez azt jelenti, hogy idővel erősen szét fog válni a két liga játékostérképe.

Érdekes kérdés a WNBA és Európa kapcsolata. Miközben legbelül mindenki tudta, hogy a két fronton helytálló játékosoknak ez egy elképesztő terhelés, az elmúlt 10 évben egy működő rendszer rajzolódhatott ki. Itt Európában április végén – május elején végeztünk, majd nyáron jöttek az amerikai meccsek és októbertől kezdődött minden elölről.

A saját tapasztalataimról tudok beszámolni. Azok a játékosok, akik folyamatosan magas szinten művelik ezt a játékot mindkét kontinensen, 30 éves korukra nehezen lesznek edzhetőek. Ez alatt azt értem, hogy olyan mérkőzésterhelést, amit kapnak, képtelenség hosszú távon elviselni.

Hozhatjuk példának Gabby Williams-t és Briann January-t, akik esetében az egészségügyi stábunknak elévülhetetlen érdemei vannak, hogy végig tudtuk csinálni velük ezt a szezont. Azok, akik ezt az utat járják, 30 éves koruk körül válaszút elé érkeznek, mert egy női szervezetnek nem elfogadható, hogy közel 100 vagy annál több mérkőzést játszik egy évben.

Van annyi minőségi női kosárlabdázó, hogy két kontinens két topbajnokságát megtöltse?

Érdekes kérdés lesz, hogy hogyan polarizálódik a mezőny és akik a helyükre be tudnak lépni, ők miként élnek a lehetőséggel. Ez örök kérdés, hogy a tehetséggondozással és a tehetségek felkutatásával melyik klub hogyan sáfárkodik.

A mi klubunk példája mutatja, hogy nem feltétlenül csak és kizárólag a kész topjátékosok megvásárlásán keresztül vezet az út a minőségi játékhoz. Ezt mutatja, hogy innen a 18 éves korukban bekerülő játékosok vagy az amerikai rookie-k világsztárokká válhatnak. Határ Bernadett, Jelena Brooks, Aleksandra Crvendakic és Kayla McBride példáját is említhetem.

A legmagasabb szinteken is elismerték az Euroliga-győzelmet. Mit lehet ebből a magyar női kosárlabdába átmenteni? Én sajnos azt tapasztaltam, hogy az Euroliga-győzelem után is ugyanúgy kelt fel a nap ebben a kis közösségben.

Én azért nagyon bízom benne, hogy másként kelt fel a nap a magyar női kosárlabda számára. Látni kell azt, hogy mindenki, aki a női kosárlabdában dolgozik Magyarországon, az egy hajóban ül. Akarjuk vagy nem akarjuk, szeretjük vagy nem szeretjük egymást, a nap végén mindannyiunknak azzal kell szembesülni, hogy egy hajóban evezünk.

Amikor bármilyen sportág egyik csapata ekkora sikert ér el, akkor az összsportági érdek, hogy ebből a sikerből megpróbáljunk a lehető legtöbbet profitálni. A naptári év feladata az lesz, hogy sportági szinten tudjuk a legjobban eladni magunkat. Felzárkózzunk azokhoz a Magyarországon hagyományosan vett vezető csapatsportágakhoz, akik a közvéleményt az elmúlt időszakban jobban vagy könnyebben tudták elérni.

Ennek másik lába egy eredményes válogatott lenne, ahol viszont még nagyobb feladat az előrelépés.

Ha megengeded, ezt a kérdést szeretném passzolni.

Zárásul tekintsünk ki a bajnokságra. Más alapokról dolgozva, de egy erős üldözőboly formálódott. Ezt Sopronból nézve a 15. bajnoki cím megszerzése után miként kell értékelni?

Egy jó bajnokságunk van, ami a belső harcokat illeti. Ezt a mondatomat úgy kell érteni, hogy itthon bárki-bárkit meg tud verni az első hat csapat közül és az üldözők sem feltartott kézzel mennek ki a pályára. Jó összetétel jellemzi a magyar ligát a versenyképességet tekintve. Azonban igazából akkor mondhatjuk el, hogy nemzetközi szinten is komolyan jegyzett a bajnokságunk, ha több csapatunk tud rész vagy akár egész sikereket elérni nemzetközi porondon. Ez még egy kicsit várat magára.

Voltak az elmúlt évben erre példák, de én azt mondom, hogy a hat nemzetközi porondon versenyző csapatból talán több nemzetközi pontot kellene gyűjtenünk ahhoz, hogy a bajnokság nemzetközi mércével mért színvonal emelkedéséről beszélhessünk.