Hirdetés
Európa

Történelmi kupadöntő Nagy-Britanniában



:

:

Fotó: WBBL

Hirdetés

Vasárnap rendezték Birminghamben az Utilita Arénában a WBBL Cup döntőjét. Az Európa Kupa résztvevő és ott meglepetésre egy alkalommal még a Bourges-t is legyőző London Lions hódította el a trófeát. A Newcastle Eagles alakulatát 87-47-re verték.

A szorosabb első negyed után a félidőre 20 pont fölé nőtt a differencia, majd ezt a London Lions megduplázta. A csapatuk a nemzetközi rutinnal rendelkező játékosaik vezetésével kiválóan jól reagálta le a versenyhelyzetet és átgázolt riválisán. A döntő MVP-je a hazánkban is megforduló korábbi válogatott center Azania Stewart lett, aki 20 ponttal és 6 lepattanóval zárt.

Történelmi meccset követhettünk. 6142 szurkoló láthatta a helyszínen a finálét, ami brit rekord női kosárlabdában. Az összképhez természetesen hozzátartozik, hogy ezt követően rendezték a férfi döntőt és arra 10 ezer szurkoló volt kíváncsi. Ugyanakkor nagy eredmény, hogy ennyien már a női mérkőzésre elfoglalták helyüket a lelátón. Egy olyan közegben, ahol most kezdik megteremteni a női szakág bázisát, ez rengeteget jelent.

Hirdetés