Hirdetés
Magyarország

Tóth Franka az Aluinvent DVTK színeiben folytatja pályafutását



:

:

Hirdetés

Az Aluinvent DVTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Tóth Frankát.

Folytatódik az Aluinvent DVTK keretének kialakítása, jövőre a sokszoros utánpótlás-válogatott játékost, Tóth Frankát is piros-fehérben láthatjuk – olvasható a klub közleményében.

Nagyon örültem a klub megkeresésének. Azonnal megtetszett a felvázolt koncepció, amelynek részese lehetek. Egy fiatal maggal kezdjük a szezont, amiben hatalmas potenciált látok egyéni és csapatszinten egyaránt. Izgatottan várom, hogy az országszerte híres diósgyőri szurkolók előtt léphessek pályára piros-fehér színekben.

– nyilatkozta Tóth Franka a klub honlapján.

– Franka személyében az egyik legtehetségesebb utánpótlás válogatott játékost sikerült a DVTK-hoz szerződtetnünk. 4-es poszton érzi legjobban magát a pályán, de más szerepkörben is látunk benne fantáziát. Fizikálisan kell még elsősorban előre lépnie, nagy erősítés lesz a következő években, hosszú távon számolunk vele – nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója.

Franka a Vasasban nevelkedett, és a múlt évben BEAC-ban játszott. 2018. szeptember 30-án 17 évesen a Vasas Akadémia színeiben mutatkozott be az élvonalban a Győr elleni idegenbeli mérkőzésen. Az idény második felében már a BEAC-nál a felnőttek között számítottak rá, hiszen 11 mérkőzésen is pályára lépett, ahol a statisztikái: 5,4 pontot, 2,5 lepattanót, 1 gólpasszt átlagolt a meccsenkénti 18,8 percnyi játékideje alatt. Érdekesség, hogy az egyik legtöbb pontot (10 pont) éppen az Aluinvent DVTK elleni mérkőzésen szerezte.

Édesapja, dr. Tóth Frank 256-szoros válogatott, Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes és olimpiai 4. helyezett magyar vízilabdázó. Tóth Franka a napokban érettségizik a budapesti Osztrák Iskolában és már nagyon várja a találkozást új csapattársaival.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés