Hirdetés
Magyarország

Tóth Franka: Mindenkinek ez egy óriási fejlődési lehetőség lesz



:

:

Hirdetés

A DVTK Napos Oldal magazinjának Tóth Franka adott egy hosszabb interjút. Az Aluinvent DVTK nyáron igazolt korosztályos válogatott tehetsége nyilatkozott a miskolci időszakkal kapcsolatos várakozásairól és a tanulmányairól is.

A kosárlabda, maga a labda, az vonzott. Volt, hogy kipróbáltam magam a vízben, de az nem nyerte el a tetszésemet és maradtam a kosárlabdánál.

.

– mondta a kezdetekről Tóth Franka, akinek az édesapja kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes és olimpiai 4. helyezett vízilabdázó Dr. Tóth Frank. “Sportolóként nagyon felnézek rá. Azért, amiket elért, csinált és tanított nekünk. A sport mellett tanult is, két egyetemet végzett. Így, hogy én is most kezdem az egyetemet, még jobban azonosulni tudok az útjával.”

A családban a zene is nagyon fontos. Tóth Franka nagyapja operaénekes volt. “Zongoráztam elsős, másodikos koromban, de ott a tanár azt mondta nekem: köszöni szépen, de nem nagyon javasolja a folytatást.” – mondta ezekről a próbálkozásokról a fővárosból érkező fiatal tehetség, aki a Miskolci Egyetemen kezdi meg felsőfokú tanulmányait.

Körbekérdeztem a lányok között, hogy ki hogy csinálja, oldja meg az egyetemet és a sportolást magas szinten. A válasz mindig az volt, hogy nem egyszerű, de ők is csinálják, én is csinálni fogom. Szerintem mindenki ugyanazt szeretné, hogy sikeres legyen a tanulásban és a sportban is.

A megfiatalított DVTK óriási lehetőséget kínál a csapathoz kerülő tehetséges játékosoknak. “Völgyi Péter keresett meg engem és vázolta a terveket. Nagyon megtetszett amiket mondott, a lehetőségek, amiket kínált. Fontos volt nekem, hogy tőle hallottam. Dolgoztunk együtt a válogatottban, ezért tudtam, hogy benne bízhatok.” – idézte fel az első kapcsolatfelvételt Tóth Franka, majd így folytatta:

Mindenkinek ez egy óriási fejlődési lehetőség lesz. Egyénileg és csapatszinten is. Erre szeretnék én is jobban ráfeküdni: egyénileg, például erőnlétileg fejlődnék és közben építsünk egy olyan jó kis csapatot, akik jól tudnak együtt dolgozni.

Egy küzdős, hajtós csapat képét vázolta Tóth Franka: “Nem lehet elég alkalommal elmondani, hogy nagyon hajtósak leszünk. Mindenkiben benne lesz a “csak azért is” megmutatjuk, hogy jók leszünk és ránk számíthatnak a szurkolók, illetve mi is számíthatunk egymásra.” – jelentette ki, mielőtt saját játékáról is beszélt volna.  “Jó a látásom a pályán, a helyzeteket felismerem. Okosan játszom. Szeretnék fejlődni, nem valamelyik téren specifikusan, hanem az egész kosárlabda tudásomat nézve.”

A DVTK-nak már épül az új csarnoka, melyben a szereplést a játékosok is nagyon várják.

Óriási lehetőség mind a csapatnak, mind nekem. Mindenki nagyon izgatottan várja, hogy átköltözhessünk majd az új csarnokba. A cél, hogy minél jobbak legyünk. A legjobb négy nagyon nagy álom lenne, a háromba jutás is, de még nem lehet nagyon megmondani, hogyan alakul a következő szezon. 

A teljes interjú az alábbiakban látható:

Hirdetés