Tóth Tímea a TFSE-MTK színeiben tér vissza
:
:
A tengerentúli tanulmányai után Tóth Tímea a TFSE-MTK színeiben tér vissza Magyarországra. A 23 éves centerrel a tengerentúli időszakról már készítettünk egy átfogó interjút, ezúttal a hazai visszatérésről beszélgettünk.
Miért a TFSE-MTK csapatára esett a választásod?
Tavaly nyáron volt az Universiade, ahol Bia (Magyar Bianka, a TFSE-MTK vezetőedzője – a szerk.) másodedzőként dolgozott. Már akkor nagyon szimpatikus volt a hozzáállása, ahogy a kosárlabdáról gondolkodott. Bár kint voltam Amerikában, de attól függetlenül követtem a hazai eredményeket, így a TF meccseit is és a szereplésüket a bajnokságban. Ahhoz képest, hogy újonc csapat voltak, olyan eredményeket hoztak, amik azt mutatták számomra, hogy nagy motivációval játszottak: nincs veszíteni valójuk, minden meccsre győzni mentek. Meg akarták mutatni, hogy ők is itt vannak és ez nagyon szimpatikus volt.
Az elmúlt hetekben már együtt dolgoztál a csapattal. Milyenek az első benyomásaid?
Biának ismertem a stílusát tavalyról és ez most is ugyanolyan szimpatikus volt. A lányok többségét ismertem, vagy játszottunk egy csapatban vagy ellenfélként találkoztunk korábban. Ahogy az edzések zajlottak, ahogy mindenki hozzáállt a munkához, nagyon pozitív. Most nyáron is nem azért mentek le az edzésekre a klubnál, mert kötelező lett volna, hanem mindenki jobb akart lenni. Jó hangulatba zajlik a munka, ha lehet így mondani egyáltalán nem szenvedősen.
Belső posztokon nem könnyű feladat ideális csapatot találni a visszatérésre. Ezen a területen sok légióst foglalkoztatnak a klubok. Hogy látod, nekem milyen lehetőségeid lesznek?
Nyilván itt is lesz légiós, meg persze a magyar játékosok is az én posztomon. Négyes poszton is bevethető az amerikai Alisia Jenkins, aki alapember, illetve érkezik a szerb center Nevena Markovic. Bizonyítanom kell tehát, hogy ott helyem és érdemes lehetőséget adni nekem. Remélem, hogy edzéseken majd tudok olyan edzésmunkát mutatni, hogy megbízzanak bennem az edzőim és játszhassak, megmutassam, hogy van helyem az élvonalban.
Annyiban könnyebb lehet az átmenet az Egyesült Államok után, hogy a TFSE-re is jellemző a gyorsabb, amerikai játékhoz közelebb álló stílus?
Igen, ez el is hangzott a megbeszélésen, hogy cél gyorsítani a játékot. Nem azt a lassú, megállós centerjátékot tervezik, ami egyébként nekem ugyanúgy szimpatikus. Az adottságaim alapján is elmondható, hogy nem a festékben verekedős típus vagyok, hanem inkább gyorsabb mozgású center. Kint is ilyen rendszerben játszottam és itt lényegében azt kell egy kicsit vegyíteni az európai kosárlabdával. Remélem, hogy ez a felállás hozzám is közel áll majd.
Gondolom, megnyugtató, hogy sikerült az egyetemi évek után gyorsan csapatot találni itthon.
Igen, nagyon jó érzés. A családom és a legtöbb barátom is budapesti. Jó itthon maradni, nem kell például messzebb vidékre költözni. Végre a családom is kijárhat a meccsekre és szerencse, hogy a lányok többségét is ismerem. Várom, hogy elkezdődjön a szezon.
Miként alakul az edzésmunka a szezon rajtjáig?
Már most zajlanak az edzések. Vannak csapatfoglalkozások, illetve számunkra a terem is nyitva áll. Bármikor bemehetünk dobálni. Az edzők is nyitottak arra, ha segítséget kérünk, akkor jönnek és foglalkoznak velünk. Ez például számomra nagyon pozitív. Most még technikai elemekkel foglalkozunk. Van, hogy 6-8 fővel dolgozunk. Augusztusban kezdődik majd az alapozás és a közvetlen kemény felkészülés az új szezonra.



