Hirdetés
Magyarország

Tovább javítana játéka hatékonyságán a Sopron



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Hirdetés

Szombaton 17 órától lép pályára a Sopron Basket a Csata TKK otthonában a bajnoki negyeddöntő második mérkőzésén.

Március 28., szombat
17:00 Csata TKK – Sopron Basket
Budapest, E.ON Sportcsarnok
Játékvezetők: Györfy Rúben, Major Ádám, Szőts Dávid István (Hoffmann Gergely)

A párharc első felvonását 93-56-ra nyerte a Sopron Basket. Minden nevezett játékos betalált, öten is 10 pont fölé jutottak. A legeredményesebb a 16 pontos Laczkó Sára volt. Ugyanakkor ki kell emelni az 56 kapott pontot és azt, hogy 36%-os mezőnymutatón tartotta a Sopron a jó támadópotenciállal rendelkező Csatát.

„A védekezésünk jól működött, az látszott, hogy egyéni szinten nagyon szépen tudtuk semlegesíteni a Csata játékosait; ebből a szempontból jól felkészültünk belőlük. Támadásban viszont – bár közhelyesen hangzik – érződött a csapaton, hogy egy ideje nem játszottunk meccset, és az utóbbi időben az edzéseken sem sokat tudtunk öt az öt ellen gyakorolni. Emiatt becsúsztak olyan kisebb hibák, amelyek mostanában már nem voltak jellemzőek ránk, és amiknek a kijavításában korábban már sikerült fejlődést elérnünk. Bőven van még bennünk tartalék.” – hangsúlyozta Laczka Miklós, a Sopron Basket másodedzője.

A nagy különbségű első meccs ellenére a soproniak nem készülnek könnyű folytatásra. Maximális koncentrációra lesz szükség a címvédőtől.

„Egyáltalán nem számítunk arra, hogy a Csatának megfelelne, ha két meccs után véget érne a párharc. Nyilvánvalóan szeretnének javítani az első mérkőzésen nyújtott teljesítményükön, különösen, ha úgy érzik, hogy az jócskán elmaradt attól, amit elvártak maguktól. Ebből a szempontból biztosan óriási bizonyítási vágy dolgozik bennük. Az elsődleges célunk az, hogy lezárjuk a párharcot, de emellett az sem elhanyagolandó, hogy játékban is előrelépjünk, mert ez a későbbiekben nagyon jól fog jönni nekünk.” – összegzett Laczka Miklós.

Hirdetés