Hirdetés
Magyarország

Továbbra is a vírushelyzettel küzd a Szekszárd



:

:

Hirdetés

Az Atomerőmű KSC Szekszárd a hivatalos honlapján adott tájékoztatást a klubot érintő járványhelyzetről.

Sajnos ezúttal sem tudunk jó hírekkel szolgálni szurkolóink számára. Amint azt Szabó Gergő ügyvezető elmondta, a karanténban lévő csapat néhány játékosánál a napokban a koronavírus tünetei jelentkeztek. Természetesen a szóban forgó kosarasokat újra tesztelte a klub, s Studer Ágnes eredménye pozitív lett, így nem tudott elutazni a hollandok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar válogatotthoz Székesfehérvárra. Emellett további szomorkodásra ad okot, hogy a hetek óta ujjsérüléssel bajlódó Zala Friskovecet Szlovéniában tesztelték újra, s az eredmény a hátvédünk esetében is pozitív lett. Sajnos még ezzel nem ért véget a megbetegedések sora, Horváth Zsófia másodedzőnk és ügyvezető elnökünk, azaz Szabó Gergő is szinte biztosan elkapta a koronavírust, mert egyértelmű tüneteik vannak.

A korábban meghatározott karantén egyébként péntek éjfélkor lejárt, s hogy valami jóról is beszámoljunk: amerikai-magyar magasbedobónk, Goree Cyesha tesztje negatív lett, így amennyiben a második tesztje is hasonló eredményt hoz, akkor egy teljes körű kivizsgáláson esik át és ha minden rendben lesz vele, akkor ő, Studerrel ellentétben, elutazik Hollandiába.

Vigyázzatok magatokra, Hajrá Szekszárd!

– olvasható az Atomerőmű KSC Szekszárd közleményében.

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés