Hirdetés
Magyarország

“Továbbra is az a cél, hogy minél magasabb babérokra törjünk és a legmagasabb szinten kosárlabdázzunk”

Hirdetés

A mindiGO Sport stábja a Ludovika – FCSM Csatánál forgatott a hét elején az első edzések alkalmával. Tursics Krisztián vezetőedző, illetve két korosztályos válogatott játékos Angyal Barbara és Mányoky Réka osztotta meg a gondolatait.

Nekivágtunk, feljutottunk és belecsöppentünk egy A-csoportba. Most ott tartunk, hogy ennek is élvezzük az előnyeit. Most vágunk bele a harmadik évbe ezzel a fiatal társasággal és próbálunk minél jobb eredményeket elérni. A tavalyi évben és előtte magasra tettük a lécet, amit nem lesz egyszerű megugrani. Sok más prioritás is van, mint sem az eredményt hajhászni. Fiatal játékosok fejlődése áll az előtérben, mint sem az, hogy bajnoki döntőt játszunk. Ne tévesszen meg senkit. Szemem előtt van az a gondolat is, hogy szeretnénk majd bajnoki döntőt játszani.

– mondta Tursics Krisztián vezető a célokról, kiemelve, hogy idővel a nemzetközi debütálás sem maradhat el. “Ha nem jön ez a vírushelyzet, most arról beszélünk, hogy a nemzetközi kupában hogyan indul a csapat, milyen tervekkel. Nem baj, ez most így alakult és próbálunk ehhez alkalmazkodni. Próbáljuk elérni idén is a nemzetközi szereplést. Nekiindulunk jövőre az Európa Kupának, hogy megmutassuk magunkat nemzetközi porodon. Továbbra is az a cél, hogy minél magasabb babérokra törjünk és a legmagasabb szinten kosárlabdázzunk.”

Tursics Krisztián kiemelte, hogy nagyon fontos a szakmai stábbal a megfelelő összhang.

Kiválasztottam egy nagyon jól működő stábot, akik fiatalok, ambiciózusak és mindenki csinálja a dolgát. Ez pedig működik és remélem, hogy hosszú éveken át működni fog. Meglesz a lehetősége, hogy az általam elképzelt filozófiai alapok működnek. Ehhez egy nagyon jó háttérstáb szükséges, akik biztosítják, hogy a kigondolt dolgaim megvalósuljanak és a szakmát igyekszünk mellé tenni. Úgy dolgozni, hogy az eredmények párhuzamba legyenek.

– összegzett a szakvezető, aki az alábbi videóban arról is beszélt, hogy a közelmúltban bejelentett névváltozással cél a Ludovika és a Csata közös brand erősítése. Minél több utánpótlás válogatott játékos beépítésére törekszenek. Már két felnőtt válogatott játékosa is van a klubnak, de szeretnék, ha még többen feljebb tudnának lépni erre a szintre. Igyekeznek párhuzamba állítani a fiatalok fejlesztését és azt, hogy az eredmények se maradjanak el.