Hirdetés
Magyarország

Továbbra is bizonytalan az Euroliga sorsa



:

:

Hirdetés

Továbbra bizonytalan az Euroliga 2020/2021-es kiírásának lebonyolítása. Az Origo Török Zoltánt, a Sopron Basket ügyvezetőjét kérdezte a helyzetről.

Bármennyire is skizofrénnek tűnik a koronavírus-járvány okozta helyzetben, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) vezetői egyelőre kitartanak amellett, hogy a női kosárlabda Euroliga 2020-21-es szezonját októberben kezdjék el, s hogy a csapatok úgy játsszák le ezt a sorozatot, mintha nem lenne éppen világjárvány. Az ügy két magyar együttest is érint.

A Sopron Basket alanyi jogon tagja a mezőnynek, a DVTK-nak viszont két hét múlva Törökországban kellene selejtezőt játszania. Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezető igazgatója szerint egyelőre senki sem tudja, mi lesz, csak az a biztos, hogy a magyar bajnokcsapat javaslatát a helyzet megoldására a FIBA lesöpörte az asztalról.

Mi mindenképpen azt szerettük volna, hogy az Euroligában le lehessen játszani a teljes szezont, annak valamennyi mérkőzését – csak az nem mindegy, hogyan, milyen keretek között.

– mondta el a soproni sportvezető az Origo kérdésére, majd így folytatta gondolatmenetét:

Mi a versenynaptár teljes reformjára adtunk be egy javaslatot. Az a véleményünk, hogy csak akkor lehet garantálni a nemzetközi versenyszezon indítását és befejezését, ha októbertől januárig minden egyes ország a saját nemzeti bajnokságára és kupájára koncentrál. Ez tehát azt jelentette volna, hogy 2021 januárjáig nem rendeznek nemzetközi meccseket, miközben az egyes országok erőltetett menetben bonyolítják le saját versenyeiket. Ebben az esetben, egy szerda-szombati ritmusban januárban, februárban és márciusban már felszabadulna annyi időpont, hogy el lehessen kezdeni az Euroliga küzdelmeit. Ekkor – a vakcina meglététől függetlenül – el lehetne kezdeni a versenyeket. Ha van vakcina, akkor az összes fordulót le lehet játszani, mégpedig úgy, hogy 2 hét alatt három kör menne le – mindez a hétvégi napokon.

Szerettük volna átalakítani a rájátszás menetrendjét is, amely jelenleg úgy néz ki, hogy az esetleges három negyeddöntőt három szerdai napon rendeznék. Mi visszatérnénk a kedd-péntek-szerdai menetrendhez, amivel szintén időt lehetne nyerni. Ha nincs vakcina, akkor jogos az a félelem, hogy nem lehet megrendezni a sorozatot. Ekkor el kell gondolkodni azon, hogyan lehetne az egészet lerövidíteni. De mindezt úgy kellene megtenni, hogy minden ország játssza le a saját nemzeti bajnokságát.Ezek voltak a mi javaslataink, de mindez nem kapott támogatást a FIBA részéről.

Jogos tehát a kérdés, hogy mi lesz most a női kosárlabda Euroliga-sorozattal?

Török Zoltán szerint a FIBA lépéskényszerben van. Hallani arról, hogy az ősz folyamán egy-egy kiválasztott helyszínen rendeznének meccseket, aztán ugyanez lenne a szisztéma 2021 januárjában és februárjában is.Mindezeket azonban senki sem erősítette meg. A FIBA – érthetetlen módon – valamiért nagyon ragaszkodik az eredeti lebonyolításhoz, miközben a második számú kupasorozatot – az Európa Kupát – már elhalasztotta, az csak 2021 januárjában kezdődik.

Ha minden így marad, sok csapat lehetetlen helyzetbe kerül

– mondta az Origo kérdésére Török Zoltán.

„Nekünk az Euroliga első fordulójában az Ural-menti Jekatyerinburgba kellene elutazni. A vízumokat még csak-csak be lehet szerezni, de a chartergép bérélése irgalmatlan összegeket emésztene fel.Az egész európai légiközlekedés teljesen bizonytalan, ma senki sem tudja megmondani, hová repülnek gépek és hová nem. Arról nem beszélve, hogy az orosz túra után itthon el kellene végezni egy csomó tesztet. Az Európa Kupás csapatoknak nem kell játszaniuk, ők előnybe kerülnek azokkal szemben, akik az EL-ben küzdenek.Ezzel a versenysemlegesség is sérülést szenved. Esélyegyenlőségről nehezen lehetne beszélni.Nekünk alaposan végig kell gondolnunk az egész Euroliga-indulást, amelyet meg is fogunk tenni a következő napokban” – mondta a Sopron Basket ügyvezetője.

Fotó: Tóth Zsombor – Sopron Basket

Hirdetés