Hirdetés
Magyarország

“Úgy véljük, hogy a város tökéletes lehetőségeket biztosít a fiatal atléták számára”



:

:

Hirdetés

Két napon át Debrecenben vendégeskedett a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség főtitkára, Andreas Zagklis. A FIBA első embere kedden érkezett a Cívisvárosba, hogy személyesen is meggyőződjön, hogy minden a tervek szerint halad a naptári év első 3×3-as világversenyein – olvasható Debreceni Sportcentrum hivatalos honlapján.

A sportvezető természetesen kedden és szerdán is kilátogatott az Ifjúsági Fesztiválra, de Bodnár Péter főtitkár, és a szervezőbizottság elnöke, Becsky István kíséretében több fontos találkozóra is sort kerített. Látogatásának második napján ellátogatott a Debreceni Egyetemre, ahol Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár vendége volt, majd Széles Diána alpolgármesterrel ebédelt együtt.

Nagyon szívélyes fogadtatásban részesültem a szövetség és a helyi szervezők által. Ahogyan ismeretes, a debreceni versenyek az elsők az idei 3×3 naptárában, így fontosnak tartottam, hogy személyesen is jelen legyek. Debrecen 2015 óta a 3×3-mas kosárlabdázás egyik fellegvára, tornáik évről évre magas színvonalúak, amiért köszönettel tartozom az illetékeseknek. Most vagyok itt először, és lenyűgöz, amit látok.

-mondta a látogatásáról a sportvezető.

Ahogy arról az eseményeket felvezető sajtótájékoztatón is szó volt, a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy a nézők az egészségügyi előírásokat betartva szórakozhassanak a lelátókon. -Ami a biztonsági előírásokat illeti, úgy gondolom, hogy a helyi szervezők pontosan tudják, hogyan oldják meg ezt a szorult helyzetet. -mondta a főtitkár, majd hozzátette, hogy abból, amit eddig látott egyértelmű, hogy a debreceniek maximálisan törekednek az egészségügyi előírások betartására. -A helyszínt alaposan felmérte a FIBA orvosi gárdája is, akik megállapították, hogy körülmények megfelelőek a torna lebonyolításához, úgyhogy ebben a tekintetben is elégedett vagyok. -mondta a vírushelyzetről Andreas Zagklis.

2010-ben kísérleti jelleggel indította útjára a 3×3-as kosárlabdát a FIBA, ami rövid idő alatt annyira sikeres lett, hogy az utcák sportjából kevesebb mint tíz év alatt olimpiai sport lett. A görög vezető elárulta, hogy a szakág sikeressége nem a véletlen műve, rengeteg „láthatatlan kéz” dolgozik rajta fáradhatatlanul.

-Szigorú szabályokat követve építjük a 3×3-mas kosárlabdát, és igyekszünk egyre feljebb emelni a sportok rangsorában. A 3×3 egyik legnagyobb előnye, hogy szorgalommal és kemény munkával bárki számára elérhetővé válik az olimpiai szereplés. A játékosok és a csapatok fejlődése is nyomon követhető a pontrendszerünk által, minden mutatót szem előtt tartunk, így semmi akadálya annak, hogy új sztárokat ismerhessen meg a világ. -értékelt a Zagklis, majd azt is elárulta, hogy milyen párhuzamban áll a nagypályás kosárlabdával.

-Természetesen van lehetőség átnyergelni az 5 az 5 elleni kosárlabdából a 3 a 3 elleni játékra, azonban nem ez a FIBA koncepciója. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség hivatalos álláspontja, hogy 3×3-ra specializálódott sportolókat képezzen mind a férfi, mind a női vonalon.

Debrecen már akkor hitt a 3×3-ban, amikor még nagyon kevesen, 2015 óta minden nyár a FIBA világversenyeivel zárul.

A FIBA Magyarországhoz és Debrecenhez való viszonyulását jól mutatja, hogy a cívisváros zsinórban három éve rendezhet utánpótlás világversenyt, és gyakorlatilag a World Tour sorozat állandó helyszínévé vált. Ilyenre még nem volt példa a szakág történetében. Úgy véljük, hogy a város tökéletes lehetőségeket biztosít a fiatal atléták számára, így a jövőben is nyitottak leszünk minden további együttműködésre.

– zárta szavait a sportvezető.

Fotó: Debreceni Sportcentrum

Hirdetés