:
:

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball
Csütörtökön Finnországot 80-50-re múlta felül a magyar válogatott a 2025-ös Európa-bajnokság selejtezőjének 5. fordulójában. Vasárnap a sorozat utolsó játéknapján Bulgáriában lépnek pályára a mieink.
A játék minden elemében sikerült a finn rivális fölé kerekedni a csütörtöki miskolci találkozón. A végére ráadásul 30 pontos különbség alakult ki, ami jó alapot biztosít a folytatásra.
Nagyon készültünk erre a mérkőzésre. Előzetesen kiszámíthatatlan volt, hogy mennyivel nyerhetünk. Arra törekedtünk, hogy a mérkőzést húzzuk be, a győzelem biztosan legyen meg. Ez a nap úgy alakult, hogy ekkora lett a különbség. Örülök ennek a győzelemnek. Harcosabb, tüzesebb volt a csapat, tanultunk a novemberi hibákból. Ennek köszönhető az előrelépés.
– összegzett Dubei Debóra, válogatottunk csapatkapitánya, amikor a csütörtöki siker rövid értékelésére kértük.

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball
Maradva a számoknál, a magyar lányok 31 mezőnykosarat értékesítve, 49-32-re megnyert lepattanócsatával szerezték meg a győzelmet. A finneket 22 eladott labdába kényszerítettük bele és ezek után 29 pontot szereztünk. A festéket uralta együttesünk, 46 pontunk született onnan. Csapatunknak 18 támadólepattanója volt és 16 pontot értünk el második esélyből.
Nagyon készültünk arra, hogy sok gyorsindítást csinálnak, sok befutással, labda nélküli mozgással dolgoznak a finnek. Ezeket hatástalanítottuk. Jók voltunk támadó, illetve védő-lepattanóban. Minden dobásuknál ott tudtunk lenni, teljes volt az összkép ezen a mérkőzésen.
– fogalmazott a csapatkapitány.
Nagy terhelést hozó január után fordultak a válogatott játékosok a februári FIBA ablakra. A nemzeti bajnokságokban és nemzetközi porondon is kulcsmeccsek sora követte egymást.
„Van, aki fáradtabban, van, aki energikusabban érkezett.” – mondta lapunknak Dubei Debóra. „A végére kijött az elmúlt időszak terhelése, mert a 35. perctől már voltak eladott labdáink, fáradtabban mozogtunk. Becsúszott egy-két hiba, de úgy érzem, hogy tudunk regenerálódni. Vasárnap ugyanilyen elánnal kell nekimenni Bulgáriának.”

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball
A bolgároktól novemberben Miskolcon 83-68-as vereséget szenvedett a magyar válogatott. Értékes tapasztalatokkal szolgált az az összecsapás.
„Belső poszton erősebbek, mint a finnek. A centerük mellett a novemberi meccsen hazai pályán még négyes posztról is sok pontot kaptunk az egyik játékosuktól. Emellett ott van Borislava Hristova, aki Európa Kupát játszik a Gironával. A kulcsemberekre kell odafigyelni és nem szabad annyi pontot engedni nekik, amit novemberben itt engedtünk.” – hangsúlyozta Dubei Debóra.
Nagyon sok forgatókönyv lehetséges a vasárnapi játéknapra. A csapatkapitány szerint a játékosok szeme előtt más cél nem lebeghet, mint a győzelem megszerzése.
Hallottunk ezt is, hallottunk azt is. Mi csak arra koncentrálunk ebben a februári ablakban, hogy legyen meg a két mérkőzés és ha minden jól alakul, akkor ott leszünk az Európa-bajnokságon.

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball
