Hirdetés
Európa

Új fejezet kezdődik az Euroliga életében



:

:

Hirdetés

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) bemutatta a női kosárlabda Euroliga felfrissített lebonyolítását. Több gárda lesz érintett a végjátékban, hiszen a szezon hatos döntővel zárul és ismét megnyílt az átjárás az Európa Kupába.

Mint ismert, a FIBA Europe Board a hétvégi ülésén fogadta el a sorozat lebonyolítását megújító terveket.

A FIBA szerdai közleményéből kiderül, hogy az Euroliga főtábláját továbbra is 16 gárda alkotja. Ezen együttesek azonban nem két nyolcas, hanem négy darab négyes csoportban (A, B, C, D) kezdik majd a szereplésüket. A négyesek első három helyezettje jut a második csoportkörbe, a negyedik helyezettek pedig az Európa Kupa rájátszásába esnek vissza.

A második csoportkörben két hatosban zajlanak a küzdelmek. Az “A” és a “B”, illetve a “C” és a “D” jelű négyesekből formálódik egy-egy hatos. A csapatok az első körben elért eredményeket viszik magukkal, így itt mindenki csak a szempontjából másik csoportból érkező gárdákkal mérkőzik.

A két hatosból az első négy helyezett jut a rájátszásba. Itt a csoportok első két helyezettje, illetve az 3. és a 4. helyezettek játszanak keresztbe. Az első két helyezettek keresztjátékának győztesei automatikusan a szezonzáró Final6 elődöntőjébe jutnak. A vesztesek negyeddöntőket vívnak a 3. és 4. helyezettek keresztjátékának győzteseivel.

Az új lebonyolítás grafikákon

Hirdetés