Hirdetés
USA

Új fejlemények Brittney Griner ügyében



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Az ESPN Brittney Griner ügyére rálátó forrásokra hivatkozva arról ír, hogy az amerikai kormányzat megváltoztatta álláspontját a világklasszis center oroszországi fogva tartásával kapcsolatban. A lap tudni véli, hogy az új kormányzati álláspont szerint az orosz kormány jogtalanul tartja fogva Grinert.

Az ügy kormányzati státuszának megváltoztatása azt jelenti, hogy az amerikai kormány nem vár tovább arra, hogy Griner ügye az orosz jogrendszerben fusson végig és megpróbál tárgyalni a hazatéréséről. Az ESPN-nek kormányzati tisztviselők és más, Griner ügyéhez közel álló források nem kívánták kommentálni, hogy mi vezetett a váltáshoz, vagy hogy folytak-e megbeszélések arról, hogy mire lenne szükség a kiszabadításához.

Brittney-t 75 napja tartják fogva, és elvárásunk, hogy a Fehér Ház tegyen meg mindent, ami szükséges ahhoz, hogy hazahozzák

– mondta Griner ügynöke, Lindsay Kagawa Colas kedden az ESPN-nek.

Korábban szakértők önmérsékletre szólították fel a politikusokat és a sportolókat. Attól tartva, hogy a kiemelt médiafigyelem Oroszországban növelné Griner “értékét” és jogrendszeren túli politikai síkra terelődne az eset. Ez a váltás viszont azt jelenti, hogy ez lényegében megtörtént és innentől kiemelt figyelmet élvezhet Griner helyzete.

Egy Grinerhez közeli forrás hétfőn azt is megerősítette az ESPN-nek, hogy Bill Richardson, az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete, aki évek óta nemzetközi túsztárgyalóként dolgozik, a múlt héten beleegyezett, hogy az ügyön dolgozzon. Szakértők szerint Richardson bevonása döntő jele annak, hogy új szintre lépett az ügy.

Hirdetés