Hirdetés
Archivum

Új gyártója lett a hivatalos FIBA 3×3-as pályaborításnak



:

:

Hirdetés

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) sajtóközleményben adta hírül, hogy 2019-tõl a 3×3-as szakág világversenyeit a kínai Enlio gyártó által készített borításon rendezik.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

A FIBA és a vezetõ kínai sportkiegészítõ-gyártó Enlio hosszabb ideje dolgozik közösen a 3×3-as szakág számára egy új pályaborítás kialakításán. Nem kell látványos változásra számítani, de kisebb finomhangolásokra igen. Ezen fejlesztések középpontjában már a 2020-as Olimpia áll, hiszen az a cél, hogy Tokióban a legnagyobb nyilvánosság elõtt majd a legjobb, legprofibb arcát tudja mutatni a debütáló sportág.

Az Enilo mérnökei a FIBA közleménye szerint a pályaborítás mûanyag összetételének kialakításakor két területen eszközöltek változásokat a korábbiakhoz képest. Az egyik, hogy valamivel puhábbak lesznek a pályák. Ezzel szeretnék csökkenteni a kisebb, ugyanakkor a játékosok számára igencsak kellemetlen, zúzódásos, horzsolásos sérülések eddigi magas számát. A másik pedig, hogy kifejlesztettek egy olyan védõréteget, aminek köszönhetõen a tervek szerint kevésbé lesznek csúszósak a pályák. Ez stabilabb labdakezelést és az idõjárási behatásoknak is valamivel ellenállóbb körülményeket biztosít.

Az új borítást használják majd 2019-ben a felnõtt, az U23-as és az U18-as Világbajnokságon, illetve a World Tour sorozat állomásain. Ennek a pályának a prototípusát tavaly két nagy tornán, az Ázsia-bajnokságon, illetve az U23-as Világbajnokságon tesztelték a mérnökök. Amennyiben minden a tervek szerint alakul és további pozitív visszajelzések érkeznek, akkor az évad végén ezt a borítást fogja a FIBA jóváhagyatni a NOB illetékeseivel a 2020-as Tokió Olimpia 3×3-as tornájára.

Hirdetés