:
:
Javában készül a 2019-es WNBA évadra a Minnesota Lynx, mely 2011 és 2017 között hat döntõt játszott és abból négyet megnyert. A klubnál sok tekintetben új idõszámítás kezdõdik. Az elsõ nyilatkozatok alapján a márciusig Gyõrben szereplõ Lexie Brown kifejezetten jó benyomást tett a szakmai stábra.
Fotó: Minnesota Lynx
A Minnesota Lynx-nél két nagy klasszisra biztosan nem számíthatnak a korábbi domináns együtteseik keretéhez képest. Lindsay Whalen visszavonult, míg Maya Moore jelezte, hogy a 2019-es évadot biztosan kihagyja. Mellettük kérdéses a 37 éves Rebekkah Brunson szereplése is, aki sérüléssel bajlódik. A rutinos kulcsembereik közül Sylvia Fowles, Seimone Augustus és a bokamûtétje után elvileg már teljesen egészséges Danielle Robinson tér vissza. Ezt a triót sem szabad lebecsülni, hiszen hármójuknál összesen 31 év WNBA tapasztalat vonul fel, ami nem kevés.
A klubnál hét elsõéves játékos kap lehetõséget a 20 fõs bõ keretben, akik közül négyet hoztak el a WNBA Draft-ról. Az újoncok közül a legnagyobb név a UConn növendéke Napheesa Collier, aki esetében érdekesség, hogy nem csak ugyanott tanult, de ugyanabból a városból – Jefferson City – származik, mint Maya Moore. Ha már Moore szabó került, Cheryl Reeve vezetõedzõ és GM elmondta, hogy rendszeresen beszél a klasszis játékossal. Szeretné tudni, hogy mivel telnek a napjai. Azok a tervezett közösségi aktivitásai, melyekre a hangsúlyt kívánja a civil életében fordítani, miként alakulnak.
WNBA tapasztalattal rendelkezõ új igazolások is érkeztek a klubhoz. Ilyen Odyssey Sims, akit a Los Angeles Sparks-tól szereztek meg és egyértelmûen azt várják tõle, hogy a külsõ sorban javítsa a rotációs lehetõségeket. A 2014-es Draft második választottja erre egyértelmûen alkalmas is lehet. Magyar szempontból a Connecticut Sun-tól megszerzett Lexia Brown-t érdemes kiemelni, aki márciusig Gyõrben szerepelt. Brown a Sun-nál sem szakmai, sem emberi oldalról nem találta meg számításait az elsõ évében. Itt egyértelmûen jobb közegbe került és megkaphatja azt a lehetõséget, hogy kibontakozhasson.
Fotó: Minensota Lynx
Brown kettes poszton szerepel majd többet a tervek szerint. “Irányítónak neveltek, így kettesként játszani egy új tapasztalat. Ahogy azonban több rutint szereztem a pályán, valamivel bõvültek a lehetõségeim játékban.” – nyilatkozta Brown a klub honlapjának, majd elsõsorban azt emelte ki, hogy helyzetfelismerés, dobószázalék vagy éppen elzárások terén érez fejlõdést. Nagy lehetõséget lát abban is, hogy egy olyan meghatározó magas játékossal szerepelhet együtt, mint Sylvia Fowles.
“Egyetemi szinten, de még a tengerentúlon sincsenek ilyen domináns magas játékosok a csapatokban. Néha úgy érzem, hogy állandóan neki kellene passzolnom, de már többször figyelmeztetett, ha jó helyzetben vagyok vállaljam el a dobást. Õ pedig néha majd csinálja nekem a helyet is. Tanulságos lesz vele együtt dolgozni.” – összegzett Lexie Brown, akit keddi sajtótájékoztatóján elismerõen külön is kiemelve Cheryl Reeve edzõnõ is méltatott.
Fotó: Minnesota Lynx