Hirdetés
Magyarország

Új játékossal erősítette meg keretét az NKA Universitas Pécs



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Az NKA Universitas Pécs a hivatalos felületein jelentette be, hogy Madison Williams személyében amerikai légióssal erősítette meg a keretét. A 24 éves, 180 cm magas, hármas-négyes poszton bevethető játékos a török Bursa Uludag Basketball csapatától érkezett.

“A vasárnapi, Cegléd elleni bajnoki mérkőzésre kilátogatók láthatták a csapatunk körében felbukkanó új játékosunkat, Madison Avery Williamst, aki villám-igazolással szombaton este érkezett Pécsre. Az erősítés igénye már ősz végén felvetődött a szakmai vezetés körében, ez akkor még nem valósult meg, ám Adenike Olawuyi bizonytalan időre való kiesése a magas posztról már mindenképp cselekvésre ösztönözte klubunkat.” – írja az NKA Universitas Pécs honlapja, mely kiemeli:

Európában az első idényét töltő Madi Williams a szezon végéig kötelezte el magát Pécsre, a játékos a török Bursa Uludag Basketbol csapatánál kezdte a szezont, utoljára december 27-én játszott abban a klubban. A török bajnokságban tizennégy mérkőzésen pályára lépő, átlagosan harmincöt percet játszó, remek fizikumú és nagyon sokoldalú kosárlabdázó 16,9 pontot és 5,1 lepattanót átlagolt a honi pontvadászatban. Nemzetközi mérkőzésen mindössze egy találkozóra nevezték, a Velence elleni összecsapáson 31 perc alatt 23 pontot és 9 lepattanót és két szerzett labdát jegyzett.

Madi Williiams 2018 és 2023 között öt szezonon át az Oklahomai Egyetem csapatában játszott, amelynek olyan csúcstartója, aki több mint, 2000 ponttal, 950 lepattanóval és 300 gólpasszal zárta egyetemi kosaras pályafutását. 2023-ban elindult a WNBA-s karrierje is, múlt nyáron a Seattle Storm draftolta, ám a májusi edzőtábort követően nem került be a csapatba. Augusztus 22-én egy hét napos szerződést kötött vele a Phoenix Mercury, egy nappal később pedig már debütált az észak-amerikai profi női kosárlabdaligában, a Los Angeles Sparks ellen tíz perc alatt két pontot, két lepattanót és egy blokkot jegyzett.

Madison Williams néhány pécsi edzésen már túl van, beépítése a csapatba folyamatosan zajlik. Nem kevés erőfeszítés és munka árán a sportoló játékengedélyét sikerült megszerezni, így akár Törökországban már pályára is léphet a Kayseri ellen – összegez a klub honlapja.

Hirdetés