Hirdetés
Európa

Új liga lesz Spanyolországban, erősebb második vonal segítheti a női szakág fejlődését



:

:

Hirdetés

Májusban döntött arról a Spanyol Kosárlabda Szövetség (FEB), hogy  LF Challenge néven az élvonal (LF Endesa) és a korábbi második vonal (LF2) közé beiktat egy új ligát. Ezzel teljessé válik a női kosárlabdában a versenyrendszer piramis szerű felépítése, mely immár megegyezik a FEB égisze alá tartozó férfi küzdelmek struktúrájával.

Az LF Challenge 16 csapatos bajnokság lesz, mely az alábbiak szerint áll össze. Ide érkezik az élvonal két kiesője, az LF2 versenyrendszerének 10 legmagasabban rangsorolt olyan csapata, mely nem vívta ki a feljutást. Az LF2 három csoportból áll, a csoportok ötödik helyezettjei és a legjobb hatodik helyezett teszi teljessé a mezőnyt.

Ahogy a fenti felsorolásból is kiderül, a 16 csapatos élvonal sereghajtóinak és a korábbi 42 csapatos LF2 mezőnyéből azoknak a gárdáknak, ahol erősebb szakmai munka zajlik, szeretnének a profikhoz hasonló versenyképes sorozatot létrehozni.

Az alapszakasz 30 mérkőzésből áll. Ennek a győztese automatikusan feljut az élvonalba. A második feljutó helyért a 2-9. helyezettek küzdenek a rájátszásban. Az oda-visszavágós negyeddöntők után Final Four-t rendeznek. Az utolsó két helyezett pedig visszaesik az LF2-be.

Hirdetés