Hirdetés
Magyarország

Új néven folytatja az élvonalban a Csata



:

:

Hirdetés

Ludovika-FCSM Csata néven szerepel a következő évadban a Csata élvonalbeli csapata – olvasható klub hivatalos honlapján megjelent közleményben.

Örömmel jelentjük be, hogy a 2020/21-es szezonban új alapokra helyezzük a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel meglévő, immár két éve tartó együttműködésünket, melynek klubunk eddig is rengeteget köszönhet.

– fogalmaz a közlemény, mely kiemeli: az elmúlt években végzett munka eredményeként a klub jelentős marketing értékkel rendelkezik a kosárlabda világában. Ezt kihasználva a partnerük, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a női profi ligában is felépíti a „Ludovika” brandet, így a korábbi megállapodásban szereplő „NKE” nevet módosítva, az első osztályú csapat a továbbiakban Ludovika-FCSM Csata néven szerepel.

Az együttműködés részeként a klub szakmailag továbbra is segíti és koordinálja az Egyetem hallgatóiból álló egyetemi MEFOB női kosárlabda csapat megszervezését.

 

Hirdetés