Hirdetés
Magyarország

Új otthona lehet a fővárosi kosárlabdának



:

:

Hirdetés

Felépülhet a Mázsa téren az új uszoda és a nemzetközi mérkőzések lebonyolítására alkalmas kosárlabda csarnok.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a Kormány a főváros, valamint Budapest Főváros X. kerület Kőbánya sportéletének támogatása, a sportcélú nevelési feladatok ellátásának elősegítése érdekében egyetért a kőbányai multifunkcionális sportcsarnok és uszoda megvalósítására irányuló beruházás fejlesztési koncepciójával.

A beruházás keretében egy 3000 nézőt befogadó sportcsarnok létesül, melyet a FIBA előírásoknak megfelelően a kosárlabda sportra kellett optimalizálniuk a tervezőknek.

A kűzdőtér méretét úgy terveztük meg, hogy a mobil lelátók visszatolása után kialakuló kűzdőtér méret három, keresztbe forgatott normál kosárlabda pálya elhelyezésére is elegendő lesz. A pályákat ebben az esetben motoros mozgatású függönyök választják el egymástól, így akár hat csapat is edzhet, illetve játszhat mérkőzést ugyanabban a teremben. Természetesen a centerpálya kialakításával akár nemzetközi mérkőzés megrendezésére is sor kerülhet. 

-nyilatkozta korábban a magyarepitok.hu portálnak a Kreatív Magyar Mérnök Kft. képviseletében Zács András építész, vezető tervező.

A sportcsarnok épülete mellett 300 személygépkocsi parkolását ellátó parkolóházat építenek, melynek zöldfelülettel ellátott tetőszerkezetén három 3×3-as kosárlabda pályát alakítanak ki mintegy 500 fős lelátóval.

Hirdetés