Hirdetés
Magyarország

Újabb edzőmeccset játszott a válogatott



:

:

Hirdetés

Péntek délután újabb edzőmérkőzést játszott felnőtt női válogatottunk az MKOSZ székesfehérvári edzőcsarnokában, a lányok ezúttal egymással játszottak egy mérkőzést – adta hírül a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének hivatalos honlapja.

A találkozón gyakorlatilag végig vezetett a “B” jelű, Lelik Réka, Dubei Debóra, Barnai Judit, Aho Nina Daniella, Bálint Réka és Kiss Virág alkotta hatos. Az “A” csapat az első, a második és a harmadik negyedben is ki tudott egyenlíteni, de a 23. perctől kezdve jött egy 12-2-es szakasz Lelikéktől, és az itt megszerzett 10 pontos fórt már nem adta ki kezéből az Iványi Dalma és Cziczás László vezette gárda. A negyedik negyed közepén 20 pont körüli volt már a távolság, végül 63-44-re győzött a pirosban játszó “B” csapat.

Magyarország A – Magyarország B 44-63 (10-14, 14-15, 13-19, 7-15)

Magyarország A: Studer 6, Weninger 2, Raksányi 5, Zele 11/3, Kiss 10. Csere: Kányási 3/3, Mérész 7.

Magyarország B: Aho 6/6, Lelik 15/9, Dubei 16, Barnai 15, Kiss 5/3. Csere: Bálint 6.

Székely Norbert: Sokkal jobban néztünk ki összességében, mint a szerdai napon, és nagyon sok mindent tudtunk lényegében élesben gyakorolni, mert volt, amit elárultunk, de volt, amit nem árultunk el az ellenfélnek. Ez egy nagyon jó lehetőség volt a játékra. Bizonyos dolgokat nagyon jól csináltunk, különösen a másik csapat, ráadásul ott még jó dobóforma is volt.

Iványi Dalma: Szerintem sokkal jobban játszottunk, mint ahogy az U20-asok ellen kezdtünk, látszódott, hogy ez már a második mérkőzés. Bár a játékosok nagy terhelést kapnak, vannak már fájdalmak is, és fejben is le vannak terhelve egy kicsit, de azt gondolom, hogy mindkét csapat nagyon szépen játszott. Tudtunk gyakorolni új dolgokat védekezésben és támadásban is. Nagyon hajtottak, és nagyon tetszett, hogy tényleg komolyan vették – úgy ment egymásnak a két csapat, mintha igazi ellenfél ellen játszottunk volna. Ilyen meccsekre van szükségünk, hogy amiket edzésen gyakorlunk, éles szituációkban is tudjuk használni. Számomra meglepetés volt, hogy ma milyen jól dobtunk kívülről, főleg az előző meccshez képest. Szerintem elérte a foglalkozás a célját. Egy nagyon nagyon jót játszottak a lányok, hasznos mérkőzés volt mindkét csapat számára.

Hirdetés