:
:
A DVTK női kosárlabda csapata a következő két évben is DVTK HUNTHERM néven szerepel. Az együttműködés folytatását a HUNTHERM központjában tett gyárlátogatás alkalmával jelentették be a felek – írja a klub honlapja.
A két fél már a 2021/2022-es szezonban is kapcsolatban állt egymással, melyet a 2022/23-as szezonban fűzött szorosabbra. A csapat az együttműködés kezdete óta egyre szebb sikereket ér el, a magyar bajnoki cím védőjeként, illetve Euroliga résztvevőként kezdi a 2024/25-ös szezont.
A HUNTHERM Consulting Kft. a műanyag nyílászárók értékesítésére, és az ehhez kapcsolódó egyéb szakmai szolgáltatásokra szakosodva alakult, a munkavégzés során a nemzetközi piacokon szerzett tapasztalatokat a magyar tradíciókkal ötvözik.
Az együttes gyárlátogatáson vett részt HUNTHERM felsőzsolcai központjában a szezonrajt előtt, ennek keretein belül jelentették be a felek a közös munka folytatását. Szabó Tamás, a DVTK főtitkára az együttműködés fontosságát emelte ki.
A HUNTHERM jelentős összeggel támogatja a csapatot, mely nagy mértékben járul hozzá a csapat sikeréhez, és az évről-évre történő előre lépéshez.
Rónai Attila, a HUNTHERM Consulting Kft. tulajdonosa nem csak főszponzor, de szurkoló is egyben.
Nagyon sokat jelent nekem a klub, és él bennem a tűz. Nemcsak a hazai, de az idegenbeli mérkőzéseken is ott vagyok, együtt utazom a csapattal és buzdítom őket. Nagyon örülök, hogy a lányok is el tudtak jönni hozzánk, és megismerték a mi hétköznapjainkat.
Völgyi Péter, a DVTK HUNTHERM vezetőedzője is kiemelte, annak fontosságát, hogy a fő támogató aktív részese a csapat mindennapjainak.
Azon dolgozunk, hogy az együttműködés minél örömtelibb legyen mindenki számára.
– tette hozzá.
A gyárlátogatás során a játékosok betekintést nyerhettek a névadó támogató mindennapjaiba. A csapatkapitány, Kányási Veronika szerint mindez tovább erősítette az elmúlt években már szorossá vált kapcsolatot.
Mindenkinek jó élmény volt ez, hiszen így mi is beleláttunk abba, hogy Attila mivel tölti a hétköznapjait. Ő nemcsak egy szponzor, hanem az egyik legnagyobb szurkolónk is egyben. Nagyon hálásak vagyunk a HUNTHERM támogatásáért, és azon leszünk, hogy rászolgáljunk a belénk vetett bizalomra.