Hirdetés
Archivum

Újabb soproni vereség



:

:

Hirdetés

Egymás után ötödik találkozóját veszítette el az MKB Euroleasing-Sopron. Ezúttal a lengyel bajnokság éllovasa a Gorzow múlta felül Székely Norbert együttesét, amelynek így bravúr lenne a továbbjutás kiharcolása.

Igen fagyos hangulatban várta a Sopron a lengyelországi fellépését. A magyar bajnoknál nemcsak az elmúlt hetek sikertelensége, de a fûtetlen gorzow-i szálloda is komoly kellemetlenséget okozott. Természetesen a külsõ körülmények semmilyen esetben nem nyújtanak felmentést a találkozón mutatott játék alól…

Az elsõ 10 perc megmutatta, hogy már sehol sincs az a klasszis különbség, ami a két együttes között a novemberi összecsapáson mutatkozott.  Honti és Sapova gyors pontváltása után fej-fej mellett haladtak a felek, szerencsére a negyed vége a Soproné volt, sikerült labdát szerezni, Holt egy triplát is bevágott, így megérdemelt volt a 2 pontos 19-21-es vendég vezetés.

A második negyed nagy kapkodást hozott a pályán. A mérkõzés ezen igen alacsony színvonalú szakaszában a két feszült csapat sorra adta el a labdákat és hagyta ki a ziccereket. Most joggal lehetett azt a nagy közhelyet mondani, hogy az a hölgykoszorú amelyik elõbb megnyugszik, komolyabb elõnyre is szert tehet. Szerencsénkre a Sopronnak sikerült hamarabb a higgadtság útjára lépnie, Miljkovics triplája és Milovanovics két büntetõje után 21-28-ra ment a magyar csapat. Ekkor megint megszakadt valami Székely Norbert együttesénél, ugyanis 4 perccel késõbb 34-32-es lengyel elõnynek tapsolt a kilátogató 900 nézõ. Ekkor mindössze annyi történt, hogy három triplával átdobták a magyarok zónáját a Gorzow játékosai. A szünetben így 40-36-os lengyel vezetéssel mentek pihenni a csapatok.

A harmadik negyed kisebb hazai mezõnyfölényt hozott. A különbség mindössze 2-6 pont között mozgott, sõt az utolsó 10 perce csak 2 pontos 59 – 57-es elõnnyel mentek Dariusz Maciejewski lányai, de a játék képe alapján magabiztosabbnak tûnt a vendéglátó.

A Sopronnak tehát meg kellett újulnia a negyedik negyedre, ha szoros végjátékot akart. Ez, a korábbi mérkõzésekkel ellentétben sikerült is, Eördögh triplájával már 59-60-nál vendég elõnyt mutatott az eredményjelzõ. Innentõl kezdve 6 percen keresztül 67 – 67-ig az történt a pályán amit Hontiék akartak. 3 perc 45 másodperccel a vége elõtt azonban Spencer hármasával újra magukhoz ragadták a kezdeményezést a hazaiak. Innentõl pedig már nem volt visszaút a vendégek számára. Soproni részrõl egy Krivacsevics duplát és egy Holt büntetõt jegyezhettünk fel, míg lengyel oldalon még 9 pontot. A vége 79-70 lett, szorosabb volt, mint amit az eredmény mutat.

Székely Norbert együttese bár játékban már mutatott bíztató jeleket, jelenleg a csoda kategóriájába tartozna a csoportból való továbbjutásuk.

AZS-PWSZ Gorzów (lengyel)–MKB Euroleasing-Sopron 79–72 (19–21, 21–15, 19–21, 20–15)

Hirdetés