Újra a pályán – interjú Mányoky Rékával

Visszatért hosszantartó betegsége után a pályára Mányoky Réka. Az Atomerőmű KSC Szekszárd magasbedobója november óta bajlódott komolyabb betegséggel, mely nemcsak a kosárlabdától vonta meg a fiatal játékost, de minden más fizikai megterheléstől is. Oldalunk a Szekszárd válogatott tehetségével beszélgetett erről az elmúlt, nehezebb időszakról.

Előszőr is beszéljünk egy kicsit erről a kihagyásról. A szurkolók, követők láthatták, hogy most egy hosszabb periódus kimaradt nálad, se mérkőzéseken, és pedig edzéseken nem tudtál résztvenni. Pontosan mi történt?

Egy viszonylag súlyosabb betegséggel küzdök már november óta. Az elején még nem tudtuk pontosan, hogy mi is volt a probléma, megpróbáltam magamtól átlendülni rajta, ami viszont csak tovább nehezítette a dolgokat. Egy idő után ugyanis rájöttünk, hogy nem egy szimpla megfázás van a háttérben, hanem egy olyan betegség, ami komolyabb figyelmet igényel. Emiatt kellett tehát összesítésben közel két hónapot kihagynom, amikor se edzésen, se pedig meccseken nem vehettem részt, még csak az oldalvonalról sem.” – fogalmazott Réka. – “Volt egy periódus ebben a két hónapban, amikor megpróbáltam visszaállni a játékba, – ha jól emlékszem pont a Győr elleni találkozó előtt – de ez csak rosszabbított a helyzeten. Így tehát nem volt más választásom, mint kivárni, hogy leteljen ez a kényszerpihenő.

Mikor álltál ismét munkába?

Január elején álltam ismét edzésbe, – még a Valencia elleni meccs előtt – és mondhatni szinte azonnal a mélyvízbe ugrottam. Az Euroliga- és a magyar bajnokság feszített tempója mellett ugyanis nem igazán volt idő arra, hogy fokozatosan álljak vissza. Ezt azonban nem is annyira bántam, sőt, örültem, hogy ilyen sok idő után végre játszhatok. Azt viszont be kell valljam, hogy nem volt egyszerű – még most sem az. Érzem a betegség utóhatásait fizikailag, ami azért nehezíti a dolgokat, de az orvosok szerint ez teljesen normális. Remélhetőleg innentől kezdve már minden rendben lesz.

Milyen volt ennyi ideig kosárlabda nélkül? Ha jól hallom a hangodon, azért hiányzott.

Abszolút! Nagyon hiányzott a kosárlabda, sőt, egy idő után egyenesen szenvedés volt nélküle. Ezt úgy értem elsősorban, hogy néztem kívülről a csapatot, követtem minden mérkőzésüket, forródróton voltam az edzőkkel, játékosokkal stb., így tehát láttam, amikor nehezebben ment nekik a játék. Azokban a pillanatokban pedig bármit megadtam volna, hogy ott lehessek velük, mellettük, és segíthessek… De persze olyan is volt, amikor meg nagyon jól teljesítettek, akkor pedig elképesztően boldog voltam, és én is velük szerettem volna ünnepelni. (mondta Réka nevetve) A legrosszabb tehát inkább az volt, hogy mindamellett, hogy nem is kosárlabdázhattam, még csak a csapattal sem tudtam ott lenni. De azért csak, hogy egy kis pozitívat is említsek, ahogy mondtam, napaszinten kapcsolatban voltam szinte mindenkivel, mindenki írt, hívott, hogy hogy vagyok, tudnak-e valamiben segíteni, és mondták, hogy várnak vissza mihamarabb. Ez hihetetlenül jól esett.

Most akkor viszont már teljesen felépültél? Hogy vagy most?

Köszönöm jól vagyok, vagyis egyre jobban! Ha szabad ilyet mondani, pont jókor jött ez a válogatott szünet, amit maximálisan alapozásra használok, illetve arra, hogy újból felépítsem az állóképességemet. Ez a betegség ugyanis abban tett a legnagyobb kárt. A körülmények viszont erre abszolút adottak, főleg most, amikor a csapat nagy része a válogatottakkal szerepel. Így tehát csak páran maradtunk Szekszárdon, leginkább Sara Krnjic-el, Bálint Rékával és Boros Júliával dolgozok együtt, akiknek pedig hasonló edzésmunkára van szükségük – ők sérülésekből térnek vissza.

Ilyen szempontból akkor tényleg jókor jött ez a FIBA szünet. Ha pedig már a szünetekről beszélünk, a kényszerszüneted alatt azért történt egy s más. Kezdetnek, csakhogy egy nagyon egyszerű példát mondjak, lejátszott a csapat néhány meccset (5 Euroliga-találkozó, 4 bajnoki mérkőzés). Ezt a témát már nagyvonalakban érintetted, mennyire tudtad kívülről követni a csapat körüli eseményeket? 

Teljesen tudtam követni a történéseket, és szerencsére nem is volt nehéz dolgom. Ahogy mondtam, minden egyes találkozót néztem, de ezen kívül például a meccs-scouting-ban is megpróbáltam kivenni a részem. Csak, hogy tényleg megmaradjon az az érzés, hogy én is a felkészülés részese vagyok. Ez persze nagyon jót tett a lelkemnek, a lelki állapotomnak, de szerintem más szempontból is a hasznomra vált. Ezalatt a betegség alatt ugyanis meglehet, hogy sokat kellett ágyban feküdnöm, de mégis sokat tanultam a kosárlabdáról elméleti szinten.

Hogy értékelnéd akkor például a csapat teljesítményét ebben időszakban? 

Azt gondolom, hogy pont ebben az időszakban egy nagyobb hullámvölgybe került a csapat. Természetesen voltak jobb periódusaink, ha jól számolok négy meccset sikerült is nyernünk ebből az említett kilenc találkozóból, de kívülről is az látszódott, hogy sok nehézséggel küzdünk. Remélhetőleg a válogatott szünet során rendeződnek a dolgok, úgy, hogy az a teljesítményünkön is meglátszódjon.

Annak ellenére, hogy ebből a kilenc mérkőzésből ‘csak’ négy lett győzelem, úgy gondolom, hogy minden meccsen voltak jó periódusaitok. Szerinted mi hiányozott, hogy akár több meccset is behúzzatok? 

Teljesen leegyszerűsítve azt mondanám, hogy hosszabb kispad hiányzott, ami pedig szerintem fokozottan igaz az Euroligára. Nagyon sok volt a betegünk és a sérültünk az elmúlt időszakban, így tehát értelemszerűen kevesebb cserével is kellet játszanunk. Azok, akik pályán voltak, természetesen mindent megtettek, de egy idő után ők is elfáradtak, ebben a pillanatban pedig nem tudtunk újat felmutatni, s végül az ellenfél fölénk kerekedett.

Mennyire érezhető ez az említett ‘rövid kispad’ a magyar bajnokságban?

Mármint, ha egy csapatnak rövid a kispadja? Azt gondolom egyre jobban. Természetesen az Euroliga más, hiszen egy magasabb szintről van szó, tehát ott egyből tükröződik, ha az egyik csapatnak nincs elég cseréje, de azt gondolom mostmár a magyar bajnokságban is egyre jobban számít. Nagyon kiélezett már idén is a mezőny, egyre szorosabb mérkőzéseket játszanak a csapatok, ahol nüánszokon múlik, hogy ki nyer. Ha egy együttesnél rövidebb a kispad, azt mindenképp hátránynak gondolnám.

Visszakanyarodva még gyorsan ehhez a ‘történt egy s más’ témához. Az elmúlt időszakban a csapatotok is kissé átalakult – jött egy új játékos (Nikolina Dudásová), egy pedig távozott (Victoria Vivians). Hogy látod, milyen hatással voltak ezek a változások a csapatotokra?

Igen, kicserélődött pár játékos, ami szerintem valamilyen szinten pozitív hatással volt a csapatra. Egyrészről, azt gondolom, hogy észbekaptunk és sokkal komolyabban vesszük a feladatunkat, másrészről pedig jobban összekovácsolódtunk mind a pályán, mind pedig a pályán kívül. Ez az előbbi az edzéseken már abszolút érzékelhető, remélhetőleg a mérkőzéséken is mihamarabb látszódni fog.

Nekem például Nikolina Dudásová abszolút egy pozitív csalódás volt. Lelkes, alázatos játékos, emellett pedig hihetetlenül kedves. Most sajnos ő is kisebb sérüléssel bajlódik, de én már nagyon várom, hogy felépüljön és együtt tudjak vele játszani a pályán. Szerintem sokat fog nekünk segíteni.

Végezetül, kérlek mondj pár szót erről a bizonyos ‘Szekszárd büszkeségei’ ünnepségről. Láthattunk képeket, amin te is szerepeltél, de miről is szólt pontosan ez a rendezvény?

A ‘Szekszárd Büszkesége 2022’ díjkiosztó ünnepséget most kedden tartották a Babits Mihály Kulturális Központban, ahol az elmúlt év kiemelkedő eredményeit díjazták. Megválasztották többek között a ‘Szekszárd Edzője 2022’, a ‘Szekszárd Sportolója 2022’, a ‘Szekszárd Csapatedzője 2022’ és a ‘Szekszárd Sportcsapata 2022’ díj birtokosait is, melyek közül hármat az Atomerőmű KSC Szekszárd klub kaparintott meg. A ‘Szekszárd Sportolója 2022’ díjat Miklós Melinda, míg a ‘Szekszárd Csapatedzője 2022’ díjat Studer Zsuzsa, a KSC Szekszárd edzője kapta. A ‘Szekszárd Sportcsapata 2022’ díjat pedig idén a mi csapatunknak, a KSC Szekszárd U20-nak adták a tavalyi Hepp Kupa megnyeréséért. Én minket/ őket képviseltem, ugyanis sajnos az ünnepségen nem mindenki tudott résztvenni.