:
:
Pénteken megkezdõdik az ukrajnai Lviv városában az U23-as 3×3-as Nemzetek Ligájában a Közép-Kelet Európai Konferencia küzdelem-sorozata. Az elsõ két forduló következik, ahol természetesen a magyar válogatottnak is szurkolhatunk.
A magyar válogatott Bach Boglárka, Benke Sára, Doktor Anna és Kováts Gabriella összeállításban kelt útra csütörtökön. Süle Krisztina szövetségi kapitány már a helyszínrõl adott helyzetjelentést lapunknak:
“Szerencsésen megérkeztünk, nagyon szép a város, szuper helyen van a pálya. A szervezéssel is minden rendben van eddig. Csütörtök délután edzettünk fel órát a fõ pályán, ezt követõen pedig egy kis pihenés és vacsora volt a program.” – fogalmazott válogatottunk szakvezetõje.
Az U23-as 3×3-as Nemzetek Ligájában a korábbiakhoz képest idén bõvebb mezõnnyel, három Konferenciában zajlanak a küzdelmek. Magyar szemmel pedig azért is különleges az esemény, mert a sorozat szuperdöntõjét a budapesti World Urban Games keretében rendezik majd.
Az U23-as korosztály számára igen sûrû a 3×3-as versenynaptár, hiszen a Nemzetek Ligája a következõ hetekben végig kíséri majd Süle Krisztina együttesének életét. Ezt követõen pedig október elején jön az év fõ versenye a korosztályos Világbajnokság, ami 2018-hoz hasonlóan óriási csatákat ígér.
Ukrajnában az elsõ tornát pénteken rendezik. Lviv városában hat csapat méri össze az erejét. A mieinket a “B” jelû trióba sorolták a szervezõk a házigazda Ukrajna és Szlovákia mellé. A másik ágon Románia, Csehország és Lengyelország szerepel. A csoportokból az elsõ két helyezett jut az elõdöntõbe, ahol keresztbe játszanak az együttesek.
A magyar lányok 15 óra 30 perctõl Szlovákia, majd 17 órától Ukrajna ellen lépnek pályára. Továbbjutás esetén az esti órákban jön az elõdöntõ és a döntõ.
A találkozók a tervek szerint a FIBA 3×3 YouTube csatornáján élõben követhetõek lesznek.
