Hirdetés
Magyarország

UNI-Győr – MÉLY-ÚT – ELTE-BEAC Újbuda



:

:

Hirdetés

Szombaton a bajnokság 16. fordulójában a UNI-Győr – MÉLY-ÚT az ELTE-BEAC Újbudát fogadja. A két vezetőedzőt kértük arra, hogy röviden értékeljék csapatuk legutóbbi mérkőzését és osszák meg várakozásaikat a szombati találkozóval kapcsolatban.

UNI-Győr – MÉLY-ÚT – ELTE-BEAC Újbuda
Bajnokság, 16. forduló
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok, szombat 17:00

Iványi Dalma, UNI-Győr – MÉLY-ÚT vezetőedző: Nagyon örülök a szerdai győzelemnek. Kicsit könnyebb meccs kerekedett belőle, mint amire készültünk. Ez soha nem probléma. Jó ritmusban kezdtünk. A mi akaratunk érvényesült, sikerült az elején a Ceglédet megzavarni és kivenni őket a ritmusból. Ilyen szempontból is elégedett vagyok a lányokkal. Tudtunk mindenkit játszatni, az eddig több időt pályán töltő játékosok kicsit pihenhettek. Szeretnénk a szombati mérkőzésen is hasonlóan teljesíteni. Frissen léphetünk pályára, senkinek a lábában nincs annyi játékperc. Nagy ritmussal, a ránk jellemző agresszív stílusunkban szeretnénk játszani. A BEAC egy nagyon kellemetlen ellenfél tud lenni. Jól összerakott csapat, amelynek van szerkezete is, szépen játszanak, gyors játékra törekednek. Teher nélkül léphetnek pályára. Fontos, hogy rögtön az elején a védekezéssel megállítsuk őket és mint szerdán, megmutassuk, hogy mi akarjuk diktálni a tempót. Gyors, ötletes támadásokat szeretnénk vezetni és kihasználnánk a belső poszton való magassági fölényünket.

Balogh Judit, ELTE-BEAC Újbuda vezetőedző: Az előző mérkőzésünk, ha úgy tekintjük, akkor tét nélküli volt, hiszen a Szekszárd sokkal jobb csapat nálunk. Még úgy is, hogy kissé tartalékosan állt fel. Ennek ellenére azt gondolom, hogy helyt álltunk. Nincsen szégyenkezni valónk, voltak jó periódusaink. Ettől függetlenül a szombati meccsel kapcsolatban ugyanezt tudom elmondani. Játszunk egy nálunk jóval jobb csapattal, akik ellen szeretnénk jó periódusokat produkálni.

 

Hirdetés